Vargha Balázs szerk.: A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1959 (Petőfi Irodalmi Múzeum–Képzőművészeti Alap Kiadó, Budapest, 1959)

Miklós Róbert: Az „Aradi vészlapok" szerkesztői levelezéséből

ÍViiklós Róbert Az „Aradi vészlapok" szerkesztői levelezéséből A múlt század harmincas éveinek végén és a negyvenes évek első felében igen gyakran volt Magyarországon elemi csapás. 1838-ban Pest városát öntötte el a víz, nem sokkal később Baja, Lúgos, Miskolc és egy sor kisebb nagyobb helység lett a tűz martalékává. 1844 február 16-ára virradóan a jégtorlaszok által megrekedt Maros tört rá Aradra „okozván károkat, mellyek hiteles adatok szerint, 150 000 váltó forintra becsültettek." A korabeli napilapok sorra megemlékeztek az aradi szerencsétlenségről, a Jelenkor (1844. III. 14.) le is közölte az aradi járás főszolgabírájának és Arad város polgármesterének segélykérő felhívásait, amelyekben kérik „a két testvérhaza minden rendű s rangú tagjait, méltóztassanak említett kártékony esetek által szerencsétlenített felebarátaikat s polgártársaikat kegyes adakozásaikkal gyámolítani, ők is e hazának gyermekei, pedig oly gyermekei, kik inség által görnyesztett embertársaikat mindenkor erejökhöz képest testvérileg szokták fölsegíteni." A tömegszerencsétlenség híre Pesten is részvétet keltett. A negyvenes években irodalmi estélyeiről ismert és köztiszteieben álló Bohus Jánosné Szőgyéni Antónia Császár Ferencet kérte fel az ügy támogatására. Császár a károsultak javára irodalmi albumot szerkesztett Aradi Vészlapok címen. Császár ezidőtt már közkedvelt tagja a pesti konzervatív társaságnak. Tekintélyét nem annyira irodalmi tevékenységének, mint páratlanul gyors és egyre ívelő hivatali pályafutásának köszönhette. Iparos-kisnemesi családból származva először az egyházi pályán kereste az érvényesülés lehetőségét. Mint bencés Guzmics Izidornak volt kedves tanítványa, majd mint világi teológus a pesti központi papneveldén ismerkedik a korabeli magyar irodalommal. Irodalmi kísérletei mindvégig szerfelett gyatra utánzatok, helyenként szinte naiv átvételek maradtak. Találóan jegyezte meg róla Bajza: „az íróban nincs észrevevő és reflektáló tehetség s nincs fantázia." Végképp szakítva az egyházi renddel, jogot hallgatott, majd Fiúméban gimnáziumi tanár és kormányszéki tisztviselőként megalapozta hivatali jövőjét. Huszonhatéves sem volt, amikor a város patrícius tanácsosa és második városbírája lett. Nagyobb olaszországi utazása után Pestre való helyezését kérte, így került előbb a helytartótanács mellett működő tudományi bizottságés könyvvizsgálóhoz hivatalnoknak, 1840 elejétől pedig ő töltötte be a pesti váltófeltörvényszék egyik ülnökének tisztét. Mint váltójogi szakember kitűnően megállta helyét. Jogi szakkönyvei valóban kiválóak („Váltóóvások", 1840; „Váltójogi műszótár", 1840.). Politikai magatartása eléggé felemás jellegű. Az uralkodóhoz hű hivatalnok meggyőződéssel szolgálta a hatalmat (1846—49-ig a hétszemélyes tábla bírája volt), de szívélyes levelező viszonyban állt az agg Bacsányival is. Kortársai nem igen tisztelték írói tevékenységét. 1844-ben kiadott „Utazás Olaszországban" című útleírásának olvasmányossága miatt még volt némi közönségsikere, de a költőt nem igen becsülték meg benne. Kisfaludy Sándor modorában írt regéi és a kor almanach-lírájának megfelelő szonettéi