Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

politikája mellett foglalt állást. Am szövegünk közvetlen előzményei közt az előbbieknél sokkal fontosabbnak látszik a Szovjet írók Szövetségének - szintén október végén ülésező-XIV. plénuma, amely ugyan egy részletkérdés, a drámaírás megvitatását tűzte napirendre, valójában azonban az irodalmi „nyitás" kérdéseiről vitázott; meglehetősen mérsékelt hangnemben, de mégis felvetve az élet „új" jelenségeinek az ábrázolását, hitet téve a társadalom belső ellentéteinek, ha úgy tetszik „negatív" momentumainak a megjelenítése mellett. E szabadabb irodalmi törekvésekről a Szabad Nép is megemlékezett (Héra Zoltán: A szovjet írószövetség XIV plénumáról. = 1953. nov.14. 318.sz.2.), s azok természetesen az irodalmi sajtóban is visszhangra találtak. A Csillag teljes terjedelmében közölte Konsztantyin Szimonov vitaindító előadását (A szovjet drámairodalom fejlődésének kérdései. = 1953. dec., 12.sz. 1843-1862.), az Irodalmi Újság pedig a részletek mellett szintén teljes terjedelmében jelentette meg Alekszej Szurkovnak, a szovjet írószövetség titkárának a plénumról szóló, Budapesten, a Magyar írószövetségben tartott beszámolóját (l. Irodalmi Újság = 1953. dec.5. 25.sz. 1.). Az „olvadás" e szelíd késztetésére azonban csak áttételesen volt szüksége a magyar irodalompolitikának. 1953 őszére már látványos egymásutánban kezdtek megjelenni a megújulás első kezdeményezései. Elsőnek Kuczka Péter szólalt meg, aki a Nyírségi napló című versciklusával (Irodalmi Újság 1953. nov.7. 23.sz.3.) egyszerre adott hangot a távoli országrész nyomoráról, de a régi és rossz politika kijavításának szándékáról és gondjairól is. (A teljes ciklust l. Kuczka Péter: Jónapot. Bp., 1955. 135-147.) Vele egy időben végez lelkiismeretvizsgálatot Örkény István is; írás közben címmel (Irodalmi Újság 1953. nov.8. 23.sz. 3-4.) kimondva a rendelésre írt művek értelmetlenségét, és megszólalási formát, módot keresve: miképpen alkothat az író - a művészet belső törvényeit követve - a párt, pontosabban a nép, a nemzet, a közösség egészének a szolgálatában. Talán mondanunk sem kell: vihart kavart. (E viták részletes bemutatását I. Rainer M. János: Az író helye. Viták a magyar irodalmi sajtóban, 1953-1956 című könyvének „A nemzet lelkiismerete" fejezetében. Bp., 1990. 25-65.) Az eszmélés költői visszhangjának kiemelkedő eseménye volt Benjámin László Barátaimhoz című költeménye a Szabad Nép december 9-i számában, amely az újrakezdés elszántságának hangot adva egyben óvott a meggondolatlan túlzásoktól is. „ ... a mi nyugalmunk kell, lefogni karját az öncsonkító, mord hisztériának, mely hernyófészket látott tán az ágon, s ezért fejszével esne már a fának."