Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

Előszó

egyes közlemények rövid bevezetői feltétlenül megkívántak egy hosszabb és szélesebb áttekintést azokról a történelmi összefüggésekről, amelyek Déry megszólalásait közvetlenül is motiválták, ám amelyek a kötet használói előtt ma már részben elhomályosultak. S amelyek ismerete nélkül az oly sokszor hangoztatott gadameri megértés és beleérzés egyszerűen elképzelhetetlen. A felvázolt pályaszakaszokhoz természetesen nemcsak a széles és eszmei történeti/politikai összefüggések tartoznak, hanem az adott évek főbb életrajzi eseményei, az írói világkép taktikai vagy éppen lényegi változásai; hiszen csak azok összképéhez viszonyítva világítható meg az egyes írások szellemisége és annak részletei. Az elmondottak talán érzékeltetik, hogy - vegyes értékű tartalmuk ellenére - az olvasó a Déry Archívum talán legfontosabb köteteit kapja kezébe. Déry valójában 1945 után vált a magyar irodalom egyik meghatározó alakjává, s életművének java része is ebben az időszakban jött létre. Ami most félig-meddig „háttéranyagként" összegyűlt, az nemcsak e „csúcsokra" ad magyarázatot, hanem bizonyos tektonikus mozgások rejtett indítékaira is. Talán nem felesleges emlékeztetnünk arra, hogy bevezetőnk életrajzi vonatkozásai több helyütt is szorosan kapcsolódnak a Mamához intézett levelekhez (,JLiehe Mamuskám!" 1998), illetve a feleségekkel való levelezés (Három asszony, 1995) híreihez, üzeneteihez ezért többször is hivatkozunk rájuk. A véletlen úgy hozta, hogy „blokkunk" egy Demény Pálról adott igazoló jelentéssel kezdődik, és egy ugyancsak Demény Pállal készített interjúval végződik. E kezdet és vég, illetve a mögöttük álló független személyiség, aki a hivatalos kommunista párt ellenében fejtette ki tevékenységét, akár jelképes is lehet - beszédesen szemlélteti magát Déryt is: különböző megkötöttségeket nehezen viselő szabadságvágyát és szocializmusának/kommunizmusának sajátos, vagy - ha úgy tetszik - „anarchisztikus" jellegét. Az 1945-öt követő három évtized kisebb pályaszakaszainak megrajzolása során sok ösztönzést kaptunk Bori Imre, Dési Ábel, Kiss Endre, Oltyán Béla, Réz Pál, Snée Péter, Sükösd Mihály újabb, az író halála után megjelent írásaiból, de természetesen a Déryről korábban megjelent monográfiák, Egri Péter, Pomogáts Béla, Szálai Anna, Ungvári Tamás úttörő megállapításaiból is. Hangsúlyaink, magyarázataink azonban időnként eltérnek a korábbi kezdeményezésektől; egyrészt azért, mert azok többsége eleve nem kísérhette végig az író teljes pályaképét; másrészt azért, mert számos részletkérdésben még nem állt rendelkezésükre a történelmi távlat és a levéltári források. (Például azoknak a taggyűléseknek a jegyzőkönyvei, amelyeket az írószövetség 1957-beli felfüggesztése alkalmával lefoglaltak a belügyi hatóságok.) A szövegek formai közlésrendjével kapcsolatban: ezúttal is jelezzük, hogy tartottuk magunkat az előző kötetekben már kialakított gyakorlathoz. így: a helyesírás tekintetében nem ragaszkodtunk mereven az eredeti írásmódhoz, különösen a központozás, az egybe- és különírás rendjében. A város- és személyneveket a ma ismert alakjukban használtuk; a számokat - ha csak lehetett - szavakban közöltük. Végül az ultima manus elvéhez tartva magunkat - egy-két külön is megindokolt eset kivételé-