Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

olvasmánya szolgál. A művészi alkotás hitelét nem ellenőrizheti személyes részlet­tapasztalataival, s nem ezek fogják eldönteni, hogy tetszik-e neki a könyv vagy nem. Én például még soha, egyetlen egyszer sem írtam le egy olyan embert sem, akivel életemben találkoztam, ellenben mindig olyan embereket írtam meg, akikkel talál­kozhattam volna. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy igyekszem tőlem telhetőleg meg­érteni és magamba fogadni a való világot, s ezekből a tapasztalataimból lehetőleg tisztán leszűrni a lényeget. Egy-egy figurámat száz élő emberből gyúrtam össze, olyanokból, akikre esetleg már nem is emlékszem - egy-egy regény vagy drámai helyzetet száz, a valóságban kialakult helyzetből. Ugyanígy sohasem valamilyen va­lójában megesett történetet írok meg, hanem csak olyat, amely megeshetett volna, sőt tovább megyek: amelynek igazság szerint egyszer meg kellett vagy meg kell majd történnie. - Létrejöhetnek-e ezzel a módszerrel eleven emberi alakok és történetek? - A befejezetlen mondat című regényemben „kitaláltam", azaz száz, többnyire ön­tudatlan emlékből kiszűrtem egy alakot, Wawra tanár, egy politikai szélhámos alak­ját. Egyetemi magántanárságát a Tisza-kormány alatt egy politikai perben tett hamis tanúvallomásáért kapja, az októberi forradalomban 18-as forradalmár, a kommünben kommunista, Bethlen alatt újra kormánypárti, később már Hitlerrel kacérkodik. Hosszú ideig tartott, amíg ezt a minden porcikájában légből kapott figurát meg tud­tam keresztelni; végül is a telefonkönyvben találtam hozzá illő nevet. A regényrész­let a Nyugatban jelent meg. Már nyomták, amikor Gellért Oszkár elvtárs, a Nyugat szerkesztője hirtelen leállíttatta a gépeket; a kefelevonat elolvasásakor megállapította, hogy az általam kitalált alak nemcsak hogy pontos hasonmása egy valóságosan létező egyetemi tanárnak, de még ugyanazt a nevet is viseli, sőt az ele­ven eredeti - akinek én soha még a hírét sem hallottam, nevét sem ismertem - ugyan­így egy panamaperben tett hamis tanúvallomásáért kapta az egyetemi tanárságot, mint az én regényalakom. Még kétszer át kellett keresztelnem, mert egyre újabb ele­ven „példaképek" merültek fel az életből, akik perbe foghattak volna, mert túlságo­san hű voltam az élethez. De ezt a hűséget nem egy részlettapasztalat, hanem az élet­ismeret és a képzelet sugalmazta. Nagy Lajos Mindig természet után írok. Élő emberekre, azoknak életkörülményeire, tetteire gondolok. Persze más nevet adok a modelljeimnek, s a valóságból vett részleteken módosítok, ahogyan a téma és a mű megkívánja. írásaim alakjai tehát nem azonosak azokkal, akikre gondolva, akikből kiindulva megformáltam őket, külön, a valóság­ban nem létező egyénekké válnak, viszont ezek az egyének a típust hitelesen képvi­selik. Persze, az ilyen irodalmi magyarázatok sohasem védtek meg a kellemetlenségek­től, melyek úgy származtak, hogy a valóságban élő személyek az ábrázoltban önma­gukat vélték felismerni, mert hogy az élő alak és az irodalmi figura egy-két vonása egyezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom