Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1956

jén erről a „másik" oldalról érzékelhetett.) A december 28-i beszéd vörös posztóvá vált a hatalom szemében. Bekerült a Déiy és társai perének vádiratába, s hosszan vallatják róla a pert megelőző 1957. június 20-i kihallgatáson is. (A Gond és hitvallás, valamint Déry beszédének kézi sokszorosítása terjesztéséről l. a napló 1957. január 7-i bejegyzését.) A december 28-i taggyűlésről l. Pomogáts Béla: Atlantiszi emlékeim. = Magyar Napló 7959. okt.27. S.sz. 6., továbbá Standeisky Éva: Az írók és a hatalom című monográfiájának írószövetségi taggyűlés az ellenállás időszakában fejezetét (Bp., 1996. 177-188.). Tisztelt barátaim, elsőnek kértem szót, mert egy adósságomat szeretném leróni, s ez az első alkalom rá. K-br Körülbelül egy éve va» annak, hogy a közismert decemberi párthatározat trté» néhány írótársammal együtt megsértett írói s emberi becsületemben. A határozat közzététele után azonnal bejelentettem az I[ró]sz[övetség]nek, hogy tiltakozásként addig nem tekintem magam I[ró]9zöv[otségi]tagnak a szövjetség] tagjának, s munkájában addig nem veszek részt, amíg nem kapok teljes elégtételt az elszenvedett sérelemért. Ezt az elégtételt meg időben megkaptam, nem ugyan a párttól, hanem a szó szoro'j értelmében az egész ha szabad magam így kifejeznem, magától a nemzettől. Megkaptam az í[ró]sz[övetség]től is, amikor szept[ember]ben, a pártból való kizárásom után, távollétemben beválasztottak az elnökségbe. Ezt a bizalmi szavazatot akarom most megköszönni. Nemcsak magát a tényt, amely elsősorban politikai gesztus volt, hanem még sokkal inkább azt az emberi bizalmat, amelyből fakadt, a rokonszenvnek s a barátságnak azokat a félre nem érthető kedves jeleit, amelyekkel elhalmoztak. Újra éreztem, hogy mit tesz a szolidaritás. Nem formaság, bet ha ezt most mindenekelőtt meg akarom köszönni, s megmondani, hogy jól érzem magam a magyar írók társaságában. Ami külföldi íróbarátainkat illeti, a referátum titkári beszámoló már elmofndta], hogy az elnökség, tehát én magam is, mint vélekedünk rokonszenvük különböző megnyilvánulásairól. De nem foglalkozhatott még a kiváló szovjet írónak, Mihail Solohovnak a napokban megjelent sürgönyéről, (nyilvánosságra hozott közölt nyilatkozatával. Az udvariasság is megköveteli, h[ogy] foglalkozzunk vele mielőbb elmondjuk véleményünket róla. Elszomorító nyilatkozat. Azzal tiszteli meg a magyar írókat, h[ogy] megdicséri őket a hibák elleni a Rákosi-féle vezetés elleni küzdelemben tanúsított bátorságukért. De már ugyanabbana mondatban, csak egy vesszőnyi távolságban, meg is rója őket. „Fájdalmas számomra - mo[ndja] -, h[ogy] a m[agyar] írók nem is emelték fel írói szavukat a reakció előretörésével szemben." Néhány sorral odébb elmondott példázatában pedig, nyilvánvaló célzással a m[agyar] írók magatartására, azokról a jó szándékú, becsületes emberekről beszél, akik az orosz polgárháború idején az ellenforradalmárok közé sodródtak, s akik több később többségükben felismerték hibáju-