Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)
1956
ják, ölelnek, meg is csókolnak. A Par[lament] lépcsőjén megint Veres P[éter], de itt ő sem tudott beszélni. Annyira meg van hatva, h[ogy] megcsókol. Autogrammokat kérnek tőlem, jobbról-balról, m[unkások] a Ganz Villanyból." A Rádió egy kocsija a lépcső előtt, hangerősítővel, ide betuszkolnak, kezdem olvasni a Sz[övetség] kiáltványát, de nem hallani, kiszállok, újra beszállok, ígérnek megafont a Parlamentbe, új akkumulátort a kocsiba, nincs szerelő, a tömeg már két órája vár, Nagy I[mrét] akarja hallani, besötétedett, állnak, várnak, semmit sem kapnak. Elmegyek Nagy I[mré]ért. A tér szélén vállukra emelnek az emberek, rövid beszédet mondok: ez a m[agyar] történelem egyik legnagyobb napja! Autókeresés. Beültetnek a Rádió egy kocsijába, a sofőrülésen egy kis majom, azt hittem, játék, de él, megharapja az ujjamat. A sofőr nem kerül elő. Végre egy másik, vidékről jött bérautóval haza, mert kísérőim nem mernek egyenesen N[agy] I[mré]hez menni (csapda?), otthonról telefonálok neki, h[ogy] érte megyünk. Kísérőm: buta mérnök, ki folyton a karomat fogta, mintha attól félne, h[ogy] megszököm, egy fiatal munkás, a sofőrnő, még valaki. N[agy] I[mré]hez megyünk. B[öbé]t taxin Szöv[etség]be küldöm. N[agy] már megírta beszédét - már a pártból, Parlamentből is küldtek érte (kit?) felolvassa, érzem, h[ogy] kevés, h[ogy] még mindig pártfrazeológia, h[ogy] nem az, amit az emb[erek] várnak, de határozatlan vagyok, nem szólok. Aztán ez végig így maradt. N[agy] I[mre] mindig egy lépéssel a nép mögött maradt. Vele, Losonczyval, Harasztival 7 kocsin a Parlamentbe, a buta mérnök végre lemarad. A Parlament I. kapuján nem akarnak beengedni, végül a kapu egy kinyíló keskeny résén N[agy] I[mre] bejut, majd néhány perccel később a tömeg engem is benyom, kabátgombjaim leszakadnak. Mire bejutok, N[agy] I[mre] már az erkélyen áll. Körülöttem többnyire ismeretlen arcok. Aczél T[amás]ra emlékszem. Alattam a hatalmas tér, mozdulatlan, néma tömeg. N[agy] beszéde, mint ahogy gondoltam, langyosan hatott, minduntalan hatalmas tiltakozó moraj szakítja félbe, egyízben N[agy] kénytelen kijelenteni, h[ogy] vagy meghallgatják, v[agy] abbahagyja beszédét. Fütty is hallatszik, tapsot alig kap. V[ala]milyen kisebb tanácsterembe kerülünk, asztalfőn N[agy] I[mre], mellette Mekis, Erdei F[erenc] s , kétoldalt tizenöt-húsz ismeretlen fiatalember, többségük nyilván diák, m[unkáso]k is. Fényképeznek. Hogy mi mindenről folyt szó, nem emlékszem. Egyre: hogy N[agy] azonnal beszéljen rádión. Erdei, Mekis ellenzik. E[rdei] különösen undorító módon, mint egy lakáj, aki kiszolgálja M[ekis]t. Fő érvük: be kell tartani a rendet, párt, stb. N[agy] is húzódik, nem akar beszélni, nem érzi magát „felhatalmazottnak"! Megint elkésik, el lehetett volna kerülni a Rádiónál a vérfürdőt s mi mindent még! - A fiatalokat többször felszólítják, h[ogy] menjenek haza, vonakodva el is szélednek, bár egy csoportjuk kijelenti, h[ogy] akár reggelig ott marad, megvárják N[agy]ot. A terem kiürül, én kapok egy kocsit, I[ró]sz[övetség]be. * Ganz Villamossági Művek (II. Lövőház u. 39.) 7 Losonczy Géza (1917-1957) újságíró, 1954-től a Magyar Nemzet főszerkesztője, 1956. október 28-tól Nagy Imre forradalmi kormányának államminisztere. - Haraszti Sándor (1897-1982) publicista, politikus, 1956 november 1-4. között a Népszabadság szerkesztője. " Mekis József (1910-1984) politikus, Rákosi híve, az MDP Politikai Bizottságának tagja és a Minisztertanács elnökhelyettese 1956. okt. 24-ig. - Erdei Ferenc (1910-1971) közgazdász, politikus, 1955. november 15-1956. október 31. között a Minisztertanács elnökhelyettese.
