Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1947

HÁRS. Akkor mindenekelőtt kezdjük a konstrukció, hogy úgy mondjam, funkcionális zavaraival. Ezek a zavarok a vizualitást nélkülöző rádióközvetítésében, nyilván, fokozottabban jelentkeztek és felfokozottságában megmutatták azt is, amit a színpadi látvány eltakar. BÉKÉS. És mit tartasz funkcionális zavaroknak? HÁRS. Azt, hogy a keret valójában leválik a képről. Nézzük csak meg a helyzetet: a függöny felgördülésekor a színész és a néző kölcsönös megegyezésre lépnek min­den esetben, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy a színpad egyik fala hiányzik. Most ebben a darabban ehhez hozzájárul még a rádióközvetítés a rejtett mikro­fonokkal. De hiszen a színielőadás maga is minden alkalommal egy ilyen titkos rádióközvetítés, mert a színészek által megszemélyesített alakok nem tudnak arról, hogy hiányzik az a bizonyos fal és hogy látják őket. A Tükörnél tehát én egy rádióközvetítést figyelek, amely egy rádióközvetítést közvetít. Aztán ott van a rádióhallgató család, amely alapjában véve azonos velem, hiszen a közvetített rádióközvetítést hallgatja, és tovább közvetíti nekem azt, hogy én magam, a néző, mit gondolok és mit érzek a közvetítés alatt. Ezek a dolgok így valószínűtlenek és bonyolultak. Ez mind annak az egyenes következménye, hogy az író két tükröt állít fel egymással szemben, s mint tudjuk, a tükörben tükrözött tükrök száma végtelen. BÉKÉS. Ez tényleg így nagyon bonyolult, sokkal bonyolultabb, mint ahogy Déry megírta. HÁRS. Pedig ha végiggondoljuk, ez a valódi helyzet. Lehet, hogy Déry Tibor így akarta dialektikus írói módszerét a színpadon kifejezésre juttatni. Csakhogy a dialek­tika kölcsönhatást jelent, a drámai kölcsönhatás pedig mindig a jellemek összeütközéséből származik. De Károly, a bíró nem állhat kölcsönhatásban azzal, akiről nincs is tudomása, márpedig ez a bíró nem tudja, hogy figyelik a rádión. A közvetített színpadi család hat a hallgató családra, de az nem hat vissza rájuk, tehát csak az egyik tükör tükröz, a másik nem, s ez nem csupán dramaturgiai, hanem egy­ben fizikai abszurdum is. BÉKÉS. Nemcsak te, hanem más kritikusok is kifogásolták a keretet. Szeretném, ha a mai vitánk másik bírálója, Kürti Pál ezzel kapcsolatos véleményét fejtené ki leg­először. KÜRTI. Igen, voltak bírálók, akik feleslegesnek érezték a darab keretjátékát. Ha azonban elfogadjuk az író szándékát: drámájával szocialista foncsorú tükröt tartani a közelmúlt magyar történelmi középosztálya elé, akkor nem felesleges formai játék a keret, mert példázatának kollektív érvényességét így tudta hatékonyan érzékeltetni. BÉKÉS. Most hallgassuk meg ebben a kérdésben a legilletékesebb felet, az írót, Déry Tibort. Kérlek, légy szíves reflektálj a keretjátékkal kapcsolatosan itt elhang­zott érvekre. DÉRY. Hárs László érvei nem győztek meg egészen. Ha van egy közmegegyezés színész és közönség között, hogy mindkét fél úgy tesz, mintha nem tudná, hogy hiányzik a negyedik fal, akkor miért nem egyezhetnének meg abban is, hogy ez a fal a rádióhallgató család számára sem létezik. Tapasztalatom szerint a közönség ezt a

Next

/
Oldalképek
Tartalom