Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1954

ját az olvasók mely rétege számára adja elő. - Vagyis úgy gondolja, hogy az író mindig csak egyetlenegyféle olvasó számára írjon? - Dehogyis ezt gondolom - mondja elutasítón. — Félreértett. Amit mondtam, nem azt jelenti, hogy az író ne igyekezzék kapcsolatot találni a lehető legtöbb olvasóval, az egész most készülődő, tanuló néppel. Tapasztalataim arra tanítanak, hogy ha a művészi eredmény helyes felbecsüléséig hosszabb is számukra az út, a nép ízlése valójában sokkal ritkábban téved, mint ahogy azt egynémely irodalompolitikus hiszi. Mankót nyomnak az épkézláb ember kezébe, aki attól persze csak nehezebben jár. Egyet kell tudnia az irodalom gondozóinak is, az írónak is: az irodalom megértésének első feltétele, hogy ne hazudjon az olvasóinak. Déry Tibor minden gondolatát, érzésvilágát az irodalom hatja át. - Igen, engem mindenekelőtt az irodalom érdekel - mondja. - Tizenhét éves korom óta az foglalkoztat leginkább. írói munkám azonban valójában nem más, mint az élet iránt való érdeklődés egyik formája. Azt hiszem magamról, hogy ebben az életformában tudok a legtevékenyebben élni és az embereken a legközvetlenebbül segíteni - már amennyire ez egy ember erejéből telik. A mi mai életünk hallatlanul izgalmas számomra. S a mai írónak nincs szebb feladata, mint az, hogy eszével, indulataival, igazságérzetével nemzetét szolgálja. Déry az a fajta író, akinek csaknem minden írása vihart támaszt az irodalmárok és olvasók körében. Sok a rajongója és sok a bírálója. Közöny aligha kíséri könyveit, novelláit, cikkeit. Vajon ő maga elégedett-e élete eddigi munkásságával? - Attól függ - feleli -, hogy meddig élek még, vagyis meddig tudok még dolgozni. Ha lesz még húsz esztendőm, s ezalatt tisztességes munkát végzek, akkor talán megbocsátom magamnak azt a sok rosszat, amit eddig, főként pályám elején írtam. Félreértések elkerülésére még hozzáteszem, hogy elsősorban mesterségbeli hibákra, éretlenségekre, könnyelműségekre, tudatlanságra gondolok, s nem olyan világnézeti tévedésekre, amelyekért most vezekelnem kellene. Amióta az eszemet tudom, s a tollamat használom, mindig forradalmár voltam, mindig ellenzékben a tőkés társadalommal. 1917-ben jelent meg nyomtatásban első írásom, s már ezzel is bíróság elé kerültem, el is ítéltek. 1918 végén vagy 1919 elején, erre már nem emlékszem pontosan, mikor - már megtaláltam azt az egyedüli formulát, amely kifejezi világnézetemet. Beléptem a Kommunista Pártba. De ez sem óvott meg attól, hogy sok rosszat, művészileg is éretlen dolgot ne írjak. Ha azt kérdezi tőlem, hogy eddigi munkáim közül mi az, amivel teljesen meg vagyok elégedve, amit tehát magam is szívesen elolvasok, akkor nagyképűség nélkül azt kell felelnem: ez legföljebb oldalakkal mérhető. Talán 40-50 oldal A befejezetlen mondatból, talán 20-30 oldal a Feleletből, egy-egy novellám, egy-egy párbeszéd darabjaimból. Ha életem végéig összegyűlik 200 olyan oldal, amely a magam tehetségéhez képest hibátlanra sikerült, akkor meg leszek elégedve.