Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1954

lót, s írt jó néhány karcolatot, vitacikket, elmélkedést. Hát a Felelet harmadik kötete hol késik? - Arra is sor kerül majd - válaszolja egy kissé szófukarul. De aztán további kérdezősködésemre lassan-lassan mégis megnyilatkozik. - A Felelet harmadik és negyedik kötete - mondja - úgy gondolom, megteremti majd azt a hiányzó egyensúlyt, amelyet a párt ábrázolása terén az első két kötet önmagában nem tudott megmutatni. Lehetséges, hogy nem volt helyes az egyes kötetek külön-külön kiadása. De a négy kötet együtt hat-hét évet nyelt volna el egyszerre, s ennyi időt visszhang nélkül kivárni, erre sem én, sem a kiadó nem vállalkoztunk. Ilyen nagyterjedelmű regény írása közben nem nélkülözhető az olvasók eleven állásfoglalása. Nagyon sok olvasói levelet kaptam az elmúlt három-négy év alatt, és én úgy vagyok ezekkel a levelekkel, hogy még a leggyerekesebb is hasznomra van, ha máskép nem, valamilyen művészi vagy tömeglélektani következtetés erejéig. De kaptam én igen sok értelmes levelet is. Persze ezeknek nem olyasféle közvetlen hasznukat látom, hogy a levelek nyomában ezt vagy azt az alakot, vagy epizódot, vagy a regény menetét megváltoztatnám. A tanulság közvetve, mint egy láthatatlan sugárzás egész írói magatartásomra hat ki. - Az olvasók tanácsai, elképzelései ezek szerint miképpen tükröződnek írásaiban? - A levelek, tehát a jó és rossz tanácsok egyaránt arra valók - mondja -, hogy megmutassák az olvasók vágyait, kívánságait, elképzeléseit. Ismétlem, nem közvetlen gyakorlati haszonnal járnak, s ha például az egyik olvasó véleménye szerint Farkas Zénó professzornak túlságosan érdes a modora, s túlságosan nagy a hasa, azért én a következő kötetben még nem küldöm sem nevelőintézetbe, sem karlsbadi kúrára. De ha valamilyen egyöntetű olvasói lelkiállapot nyilvánul meg a levelekben, akkor ennek a hatása közvetve így vagy úgy később mindenképp kiütközik majd valamelyik munkámon. - És a két évvel ezelőtt elhangzott bírálatok? - Egyrészük onnan származott, hogy bírálóim a regénynek nem az egész testét, csupán a felét ismerték, tehát szükségszerűen aránytalan következtetéseket vontak le belőle. A hivatalos állásfoglalásnak persze voltak elkedvetlenítő következményei is. Úton-útfélen olyan ellenállásba ütköztem, amely már-már gyakran komikus tüneteket mutatott. Emberek nem mertek köszönni nekem, telefonom a vita után úgyszólván néma maradt. Lassacskán úgy kezdtem érezni magamat, mint az a bizonyos lexikonbeli ló, amelyen minden betegség együtt látható: ugyanis bármilyen hibás írás jelent meg az országban, azt mind a Feleletből kiragadott példákkal támadták és bírálták. - Ez is oka annak, hogy még nem írta meg a Felelet harmadik kötetét? - Részben ez is. Az írásnak lelki előfeltételei vannak. A másik ok a bizonytalanság. Vajon nem írom-e hiába a regény folytatását, ha ez az elfogultság tovább tart? Arról nem is szólva: semmiképp sem közömbös számomra az, hogy azok az emberek, akikkel egyébként világnézetileg tökéletesen egyetértek, miként vélekednek munkámról. Nyilván ezzel is magyarázható, hogy a Feleletből, mielőtt nekiláttam