Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)
1954
* Milyen stílusban beszél cikkeimről, azaz rólam? Példáim nemcsak hamisak, de körmönfontak is, írja. Petőfinek megbocsátom politikai verseit. Magatartásomban valamiféle lólábat vél látni, amelyet azonban nem jelöl meg közelebbről. Az Ormányságot úgy járom, mint valami utazó egy egzotikus tájat: É» Szenvtelen bölcsességet mondok. írói magatartásom felháborítja. Azt tartja rólam, hogy csak egy kurta lépésnyire van a cinizmustól stb. Függetlenül attól, hogy Kónyának igaza van-e, vagy nincs, kérdem, ilyen stílusban szokás becsületes elvi alapon megtárgyalni egy írótársunk gondolatait? Hozzászólás című jegyzetemben, mely az ún. pesszimista versek témáját forgatja, arról beszélek, hogy mi a különbség a művészet „közvetett" és „közvetlen" haszna között. Elöljáróban leszögezem véleményemet az irodalomról általában. „Induljunk ki abból a közmegegyezéses tételből", mondom „hogy a kommunista író hasznára akar lenni a munkásságnak, a parasztságnak és a velünk tartó értelmiségnek". Lehete egy mondatban ennél félreérthetetlenebbül megfogalmazni a párt ós pártos irodalom álláspontját? Kónya mégis azt a gyanút igyekszik elültetni az olvasóban, hogy én a „politikamentes, öncélú" költészetet pártolom. S teszi ezt úgy, hogy kimondani ugyan nem meri, mert hisz nincs bizonyítéka, de egy általános gyanúsítás formájában ezt sugalmazza az olvasónak. Miután megállapítja, hogy én az aktuális politikai irodalmat eleve alsóbbrendűnek minősítem, azt írja: „annál élesebben válnak el egymástól a politizáló ... és a politikamentes, öncélú költészet művelői ... Nem törünk lándzsát a közvetlenül politizáló írások jogának kizárólagossága mellett, de eleve alsóbbrendűvé fokozásában valamiféle lólábat vélünk látni." Lólábat? ... Nyilván a politikamentes öncélú költészet lólábát, melyet én ugyan gondosan takargatok, de íme, mégis kilóg elméleteim alól. Nem az elvi alapon álló tisztességes kommunista író módszere az, mely bizonyítékok híján gyanúsításokkal támadja meg vitaellenfelét. Mármost mit tartok én valójában a közvetlen politizáló versekről? Igaz-e, hogy eleve lefokoztam őket, ahogy Kónya állítja? Nem igaz. Jegyzetem elején az irodalom közvetlen és közvetett hasznáról beszélek, s annak a nézetemnek adok kifejezést, hogy a közvetlenül elérhető haszon rendszerint felületesebb, hamarabb eloszlik, mint az az indulat, melyet a művészet többnyire közvetve, hosszabb, kerülő út után kelt a lélekben. A közvetlenül elérhető hasznot tehát kevesebbre becsülöm a közvetett úton elértnél. Kónya gondolataimnak újabb meghamisítását akkor követi el, amikor az irodalom „közvetett és közvetlen haszna" helyébe az olvasó számára észrevétlenül becsúsztatja a „közvetve és közvetlenül politizálás" fogalmát, tehát a mű hatása helyébe a mű témáját, ami nyilvánvalóan nem ugyanaz; azt a hitet kelti az olvasóban, mintha én a mű hasznát már eleve a témaválasztástól tenném függővé s nem megfordítva: a témaválasztást az elérhető, remélhető haszontól; így éri el azt, hogy becsmérlő véleményt tulajdoníthat nekem az aktuális politikai költészetről. Olcsó dolog úgy polemizálni, hogy az olvasó feledékenységére speku-