Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1954

(Nem közvetlenül ide tartozik, de nem állhatjuk meg, hogy ne emlékeztessünk Kovács András visszaemlékezésére, mely szerint Déry már a Felelet-vitáról kijövet felvetette neki a Simon Menyhért születése megfilmesítésének a gondolatát. Ha a fentiek mellé odatesszük A talpsimogató megírásának a tervét is, a két tény jól jellemezheti Déry magatartását, amelyet az őt frontálisan ért támadások közepette nem önmarcangolás, hanem a jövő: az új és új művek fontolgatása jellemzett. S mindennek a háttere - egy verbális meaculpázás, ha úgy tetszik: a Párt és Révai József tekintélye előtt meghajló „önkritika" látványos színjátéka.) A „ néhány magyarázó szó" az egyfelvonásos közlésének a bonyodalmairól ír, hiszen a darabot annak a főszerkesztőnek a lapjában készültek közölni, aki negatív főhősének a prototípusa volt. Hogy egyesek Okos Elemérrel kapcsolatban - esetleg éppen figyelemelterelésből vetették fel József Attila nevét? Ma már kideríthetetlen. Egy bizonyos: a jelenet ezzel a kiegészítéssel jelent meg a Csillagban; amelyet azonban utóbb mind a füzet (1954), mindaz életműkiadás (Színház. 749-534.) elhagyott. A talpsimogatóf még 1954 júniusában műsorára tűzte a fővárosi Katona József Színház - Nagy Lajos: Uj vendég érkezett és Urbán Ernő: Párviadal című egyfelvonásosainak társaságában. Okos Elemért Kálmán György, a káder-feleségnek kiszemelt, faluról jött, de naiv Katit Berek Kati, Ilus barátnőjét Máté Erzsi, az Okos Elemért megleckéztető álprofesszort Sinkovits Imre alakította. A jelenet rádióváltozatáról l. Barátságos pesszimizmussal, 1974. Ui. Néhány magyarázó szó, melyet tán az tesz szükségessé, vagy nem fölöslegessé, hogy színdarabról lévén szó, a nyomtatott szövegnek hiányzik a harmadik kiterjedése, az, melyet a színpadi mü ad neki; ez teszi testessé, láthatóvá, tehát egyértelművé és közérthetővé az írott szót a néző számára. Teszem hozzá a magyarázat másik okát is: szeretném elkerülni a ma oly gyakori félreértéseket s még gyakoribb félremagyarázásokat. Mielőtt közzétettem, szokásomhoz híven másoknak is megmutattam az írást. A Csillag szerkesztőségének is felolvastam; néhány tagja attól félt, vajon a szatirikus szándék nem csap-e ki medréből, nem sértem-e meg akarva-akaratlanul József Attila emlékét. Hogy ezt az aggályukat ellenőrizzem, nem szakmabeli olvasók, egyetemi diákok, katonatisztek, többnyire idegen közönség előtt többször is felolvastam a darabot. S noha külön is figyelmeztettem hallgatóimat a „gyanús" részre, megnyugodva tapasztaltam, hogy a szatírát mindannyian megértették, senki benne kegyeletsértést nem talált. Óvatosságból mégis enyhítettem néhány szó, mondat tréfás vaskosságán. A túlságosan érzékeny idegzetű olvasóknak pedig hadd mondjam meg, hogy József Attila nemcsak hogy egyik legjobb barátom volt, de már életében a világiroda-