Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)
1946
- Pif-puf? - ismételte kérdő hangsúllyal, összeráncolt homlokát a gyerek fölé hajtva - Pif-puf? A másik már elindult a kijárat felé. Az ajtóban megállt s hátrafordult arccal bevárta társát. Egy perccel utóbb az udvar felől erőteljes, vidor géppisztolyropogás szállt le a pincébe, két-három diadalmas csattogás, de mire a házfelügyelő felért az udvarra, az oroszoknak már hült helyük volt. A kapuból még egy ideig láthatta őket, lassan bandukoltak az innenső járdán, amelyet a szemközti égő ház málnapiros fénybe mártott, s egy eleven, sárga szikratetővel zárt le. Talán itt, 1946 végén lenne a helye Déry A mű születéséről című előadásának is, de besorolásához nem találtunk biztos fogódzót. Szövegét ezért a harmadik kötetbe, 1967 írásai közé tettük át, mert ezt valamivel több körülmény látszott alátámasztani. Hincz Gyula (1904-1986) illusztrációja az Alvilági játékok (1946) című kötethez