Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

31. kép. Gomolygó gőz. Egy nagy fazékból száll fel, melyről Simon épp levette a fedőt; egy zacskóból fertőtlenítőt, klórmeszet szór bele. Mellette a tűzhelyen még több fazékban, lábosban forr a víz. Simonne a tűzhely mellett, a zsámolyon ül. - Ne féljen - mondja -, reggelig kibírom. Telefonáltak Szilvásváradra? Simon egy kést s fehér selyemfonalat dob az egyik lábosba. - Telefonáltunk. Nem akarsz még lefeküdni? SIMONNE megrázza fejét. Nem merek. Reggelre itt lesz az orvos, ugye? SIMON. Itt. Egy fazékból forró, gőzölgő vizet önt a mosdótálba, leveti ingét, bemosakszik. A szék támlájára egy tiszta fehér ing van kikészítve. SIMONNE nézi férjét, elneveti magát. Mekkora csúf nagy lapockája van. SIMON mosakszik. Hát van. SIMONNE nevet. Ne mossam meg a hátát? SIMON. Moshatja. SIMONNE. Ekkora nagy lapockát úgysem tud rendesen lesikálni. Feláll, beszappanozza, mossa férje hátát. Az meg milyen könyv ott az asztalon? SIMON törülközik. Orvosi könyv. SIMONNE. Az meg minek? SIMON. Az orvosnak. SIMONNE visszaül a zsámolyra. Most meg üljön ide mellém s fogja meg a kezemet. Simon felölti az inget, kezébe veszi az orvosi könyvet, leül az asszony mellé, egyik kezével lapoz a könyvben, másikkal az asszony kezét fogja. Az ajtó kinyílik, Geréb, a legfiatalabb erdészgyakornok egy nagy kosár fát cipel be, leteszi. Kíváncsian, kissé zavartan nézi a kéz a kézben ülő, hallgató Simonékat. - Most mit csináljak? - kérdi ügyetlenül. - Eriggy a szobádba, feküdj le - mondja Simon. A fiú kimegy. Simon továbblapoz a könyvben, az asszonyka a szeme sarkából figyeli. 32. kép. A vágáson Molnár B. Lajos magához tér ájulásából. Felemeli fejét, szétnéz, arcát tapogatja. Még mindig fejjel lefelé lóg, de hiába erőlködik, lábát nem tudja kiszabadítani a rönk alól. Felhúzódzkodik, az erőfeszítéstől újra eszméletét veszti. Egy erős szélroham felveri a havat, rásöpri, ráhullatja az ájultan fekvő testre. Porzik, hull a hó. Egy nyúl szalad el Molnár mellett, eltűnik a havas pusztában. A fiú újra feleszmél, lesöpri arcáról a havat, szétnéz, szemügyre veszi helyzetét. Leveti kesztyűjét, felhúzódzkodik, kioldja a léceket, tántorogva feláll. Karját csapkodja, topog, újra felcsatolja a sítalpat. Csak lépésben bír haladni, mert a süppedékes, laza hóban lábszárig merül. 33. kép. Egy sziklafal mögül kanyarodik ki, a léceket a vállán hordja. Messziről, a