Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

kritikusok egy részének az az igyekezete, hogy egy írót lerögzítsenek valamilyen szerintük változatlan és változtathatatlan fejlődési szintjéhez, és gépiesen elismételgessék mondókájukat, valahányszor az évek folyamán találkoznak vele. Ezek az elvtársak sajnos gyakran abba a hibába is esnek - és ők a legkönnyebben -, hogy a pártot önmagukkal azonosítsák, és aki nincs velük egy véleményen, azt már szinte nem is tekintik párttagnak. így eshetett meg az a párját ritkító dolog, hogy az Erdeti-est után néhány nappal egyik ott részt vevő író - több más író jelenlétében - az én felszólalásomat, amely nagyjából ugyanaz volt, mint amit most elmondtam, és egy másik elvtárs felszólalását - az ellenség hangjának minősítette. Fegyelmi vizsgálatot kérek ellene és eredményét közölni fogom a tagsággal. (Felkiáltások: Ki volt?) Akkor közölni fogom. (Mesterházi Lajos: tin voltam!) (Zaj. Elnök: Csendet kérek!) Déry Tibor hatvan éves köszöntőjéhez készült portré, Zádor István rajza. (Irodalmi Újság 1954. okt.23. 37.sz. 3.) Szükségesnek tartom megmondani, hogy néhány elvtársunk ilyen és ehhez hasonló botlása miatt azonban a legtávolabbról sem kedvetlenedem el, és arra kérem valamennyi íróbarátomat, hogy az országnak ebben a valóban történelmi pillanatában ők is vessenek el minden kicsinyes érzékenykedést, sértődöttséget és csak a kérdések lényegét nézve, csak az elvi célra szegezve tekintetüket dolgozzanak a párt, a szocializmus építése és az irodalom érdekében. Elvtársak! Befejezésül Révai elvtársnak egy gondolatát szeretném emlékezetükbe idézni. Ez így szól: „Az író, az irodalom feladata, azonkívül, hogy az államnak segít nevelni a népet, az, hogy segítsen az államnak és pártnak megismerni az élet teljes