Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1953

NEISELNÉ. Nem mész ki? Bálint a fejével int, hogy nem megy. NEISELNÉ izgatottan. Elhagyod az anyádat a szerencsétlenségben? BÁLINT. Amíg nem tudok segíteni rajta, addig engem ugyan nem lát. NEISELNÉ magából kikelve. Most az anyád mellett van a helyed. Férjéhez. Miért nem szólsz már? Persze, te meg inkább a szakegyletbe küldenéd, politizálni. Márpedig megmondom neked is, ha emiatt az insterverte büdös szakegyelet miatt kiteszik a szűrődet a gyárból, megmondom előre, én nem megyek az aszfaltra lakni. Én fogom ezt a lányt s indulok egyenesen a Dunának ... NEISEL feleségéhez csendesen. Maradj békén, Lujza! Igaza van a fiúnak. Felveszi a szemüvegét, melyet időközben letett, nézi a fiút. Jól van, Bálint! Ne hagyd el magad, fiam. 19. kép. Neiselék szobája. Virrad. Bálint a padlóra ágyazott szalmazsákon ébred. Már mosolyog is, nyújtózik, szemét dörzsöli, s csak a bekövetkező pillanatban komorul el az arca az esti emléktől. Szalmazsákja mellett, az ágyban, Juliska is felébred, pislog, felülről nézi a fiút. Ez megérzi tekintetét, ujját szájához emeli, csendre inti, majd összeszedi ruháját, cipőjét, két lábbal átugrik egy széken, lábujjhegyen kilopódzik a konyhába. Zsebéből kiesik a rongybaba, felemeli, fejjel lefelé meglóbálja, aztán gyöngéden arcához szorítja, visszagyömöszöli zsebébe. A mátyásmadár a vállára repült. Juliska is kiosont a konyhába. Bálint már az ajtónál áll. JULISKA. Meg sem csókolsz? BÁLINT komoran. Most nem érek rá, Juli. Juliska durcásan megrándítja vállát, kissé elfordul. A fiú egy pillanatig habozik, aztán a kislányhoz lép, megcsókolja. A mátyásmadár a vállán ül. 20. kép. Bálint a néptelen hajnali utcán bandukol, a messziről látszó gyárkémények felé. Leszegett fejjel jár, keményen lépegetve, két keze nadrágzsebében. Olykor egyegy taktust fütyül, próbálgatja hangját, mint hajnalban a madarak. Elsötétedés 21. kép. Neiselék madárkalitkás ajtaja előtt, a folyosón, a fal mellé le van téve a nagymama cipője. Juliska a lépcsőházból jövet már messziről meglátja. Megrökönyödésében előbb lelassít, majd hirtelen nekiiramodik. Felkapja a cipőt, közelről is megvizsgálja, hitetlenül nézi. A szomszéd konyha ajtaja félig kinyílik, a szomszédasszony kinéz. JULISKA. Jaj, ki hozta ezt. Csorba néni, nem tetszik tudni? ASSZONY. Honnét tudjam ezt galambom? Azt hiszed, nincs más dolgom, mint hogy egész nap a ti ajtótokat lessem! JULISKA begyesen. Hát ha nem tetszik tudni!