Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1952

ta dolgok. Ügyes kis ringyók vagy kiábrándult és huncut »öreg« szüzek szerelmi színlelése és társadalmi kapaszkodása nem élettani valóság, hanem társadalmi nyomorúság. Betegség. Mert ennek sok oka lehet, s nagyon messze vezetne, s nem is biztos, hogy meggyőző volna, ha az okait magyarázni kezdeném, de annyit mégis mondanom kell, hogy ez a jelenség is túlságosan az úri és polgári társadalmak betegségtünete. Mert ebben a társadalomban fiatal lányok - diáklányok, gépírólányok, szolgálólányok, gyárimunkáslányok, kereskedelmi kiszolgálólányok stb. tömegei zsúfolódnak a városban össze. Az tehát, hogy egy még fiatal, de már a terméketlen hervadástól ösztönösen rettegő leány veszedelmes helyzetekbe került, amikor már szenvedélyesen kereste a párját és így belehajszolta önmagát egy akármiféle férfi iránti szerelembe és úgy cselekedett vele, mint a Lót leányai az apjukkal - elég gyakori dolog volt. De jó, ha tudja minden öregedő férfi - s így az író is! -, hogy itt a szenvedély nem annak a férfinak, hanem magának a szerelemnek szól, tehát ez valójában csak látszat, mert a szerelemért sóvárgó fiatal nő az öregedő férfiból holtbiztosán kiábrándul, valószínűleg még a férfi halála előtt. Nem az tehát a baj, hogy ezt Déry megírta, mert ha a letűnt úri társadalom ábrázolásához illusztrációnak írta, akkor nagyon jól tette ..." Hogy mi a baj Veres szerint, arra majd később rátérek. Mindenesetre megállapítható ebből az idézetből, hogy a regényemben elbeszélt történet a valóságban is előfordulhatott Horthy idejében, sőt bizonyos fokig jellegzetes volt arra az úri s polgári társadalomra - legalábbis Veres szerint jellegzetes -, melyet regényemben ábrázolni igyekeztem. Elő is fordulhatott, jellegzetes is, de Veres végül mégiscsak elveti. Miért? ,,Ez és az ilyesmi - bárki írja is - nem szerelem", mondja Veres. „Elvégre a szerelem nem csupán racionális egyesülés bizonyos fiziológiai szükségletek kölcsönös kielégítésére (lásd Lenin megjegyzéseit a Kollontaj „pohár víz" elméletéhez), hanem a legnemesebb emberi szenvedély is, amely nemcsak az emberiség fennmaradásában, hanem az ember - a férfi és a nő - formálódásában - milyen emberré formálódásában - is elég nagy szerepet játszik." Tehát abból, hogy a tanár és Nagy Júlia szerelme nem ebből a nemes fajtából való, az következik, hogy nem szabad megírni? Nem értem. Ha csak a legnemesebb emberi szenvedély formájában szabad írni a szerelemről, akkor hogyan ábrázolja az író Horthy polgári társadalmát, melynek nem épp minden utcasarkán lehetett találkozni ezzel a tiszta szenvedéllyel? De ha mégis ábrázolandó ez a társadalom, akkor miért veti el Veres az ábrázolást? Nem értem. Azért, mert „elkedvetlenítő?" Különös esztétikai elv, főképp a szocialista realista író szájából. S különösen akkor, amikor a társadalom elkedvetlenítő jelenségein kívül oly bőven ábrázolok, s épp a főhős, Köpe Bálint személyében, kedvre derítő jeleneteket. Tehát akkor miért veti el mégis e szerelem leírását? „Nem az a baj - írja Veres -, hogy ezt Déry megírta, mert ha a letűnt társadalom ábrázolásához illusztrációnak írta, akkor nagyon jól tette, hanem az a baj, hogy úgy írta meg, olyan írói szenvedélyességgel és azonosulással, hogy most az ország