Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1949

dani, mikor mondhatunk hiányt, vagy tökéletlenséget, vagy fogyatékosságot. Persze, ha az ember, aki nemrég tanult meg olvasni általában és újságot olvasni különösen, szorgalmasan nekilát olvasásuknak, akaratlanul elsajátít újságbeli fordulatokat. Annak, aki nemrég tanult meg olvasni, megbocsátható, ha neki újdonságszámba menő idegen szavakat használ, íróknak ezt nem lehet megbocsátani. Nem volnae itt az ideje, hogy hadat üzenjünk a felesleges idegen szavak használatának?" Ez a hadüzenet Lenin tollából 1919-ben történt, a forradalom egyik legválságosabb évében, amikor északról Kolcsak a Volgáig nyomult előre, Jugyenyics Petrográdot fenyegette, Gyenyikin Ukrajnából Moszkva felé közeledett. Kritika A magyar kritika süketségéről árulkodik az a tény, hogy Mark Twain Huckleberry Finn megjelenéséről, tudtommal, egyetlen szó sem hallatszott. A könyv a világirodalom egyik remekműve. Gyerekről szól, de nemcsak gyerekeknek. Olvasóink figyelmébe ajánlom. (Csillag 1949. ápr., 17.sz. 64.) Szabadság Húsvét vasárnap este 7-től fél 8-ig a Margithíd pesti hídfőjén álldogáltam, a kőfallal kerített kis beszögellésben (amely padokat kér), s a Budáról hazafelé tartó embereket figyeltem. Nem is az embereket, a ruhájukat, cipőjüket. Gyalog nem a módosabbja jár, hanem akik egy rövidebb ingyensétára keltek át a hídon egy korty rózsadombi levegőre, vagy rokonokat látogattak, vagy az ingyen Szigetre mentek, s a villamos árát is szívesen megtakarították. Majdnem valamennyi „ünneplőben" volt, azaz abban a második, esetleg harmadik ruhában, amelyet a hétköznap viselt ruhán felül tartogatnak a vasárnapokra. Sok férfi új ballont, még több nő új piros gyapjúkabátot, ruhát sétáltatott, a cipője mindnek jó volt. Felidéztem magamban - mert én még nem felejtettem el - a négy év előtti húsvétot: a rombadőlt városban éhesen, rongyosan vánszorgó tömeget. Lementem a rakpartra. Egy kis könnyű motoros ringatózott az egyik bakhoz kötve, rajta egy matróz egy tízéves fiúval beszélgetett. - Szeretnél ezen járni? - kérdezte a matróz. - Meghiszem. - Ha így fejlődik tovább a szabadság - vélte a tengerész -, akkor hamarosan elhajózhatnál rajta Robinson szigetére. Lehet-e ennél szebben kifejezni, hogy az ország konkrét, történelmi haladása a tündérmese felé visz bennünket? (Csillag 1949., máj. 18.sz. 64.)