Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1949

időnként fanyalogva eleget tett ugyan néhány alkalmi megbízásnak, de sohasem vállalta, hogy puszta végrehajtójává válik egy központi akaratnak. Változatlanul őrizte írói szuverenitását, saját stílusát és látásmódját - folyamatosan összezördülve a pártvezetéssel és az irodalompolitika hangadóival; akik szintén bírálták „különcködéseit", ábrázolásának „öncélú fordulatait", „osztályszempontokat" elhanyagoló látásmódját, az érzelmi és erkölcsi motívumok túlhangsúlyozását - a bevezetőnket követő dokumentumok számlálatlanul ontják az erre vonatkozó példákat. A kifogások oly mértékig felhalmozódtak, hogy a párt ideológiai vezetője, Révai József az MDP 1951. február 25-e és március 2-a között tartott és Sztálin utasításai nyomán a „felemelt" ötéves tervet meghirdető II. kongresszusán csupán „párton belüli útitársnak" nevezte Déryt, majd egy évvel később külön vitasorozatot indított a fő mű, a Felelet első két kötete ellen; - ennek az emlékei is szinte elöntik kötetünket. Még mindig nem mondtunk el azonban mindent, ami az utókor segítségére lehet Déry ekkori megnyilatkozásainak a megértésében. A teljes igazsághoz hozzá kell képzelnünk a kor egészének beszédhelyzetét, amelybe Dérynék is bele kellett illeszkednie. Volt néhány megkérdőjelezhetetlen téma: a Szovjetunió, a párt vezető helyzete, első embereinek bírálhatatlansága stb., ezeket nem lehetett megkerülni. Ha úgy jött a sora, neki is „véleményt" kellett mondania Sztálinról vagy köszöntést írni Rákosihoz. Különösen szorult helyzetben, például a Felelet-vitában, a Pártról is ki kellett magából préselni néhány hódoló bekezdést, még a kisebb cikkek felvezetései sem nélkülözhettek néhány frazeológiai fordulatot - a szerkesztők éberen őrködtek: előfeltételei voltak a megjelenésnek. A saját hangsúlyokra, a saját meglátásokra e már kész, akár védőpajzsként is szolgálható „panelek" védelme alatt adatott meg a lehetőség, az is sokszor csak megfelelő ezópusi álcában. Déry rejtőzködő, sorok közül kibeszélő módszerének egyik jellegzetes példája az országjárását bemutató riportokban érhető tetten, amikor is a megkívánt, az „ideális" és pártszerű momentumok mögé/mellé felvillantja a valós negatívumokat is - természetesen, mint amiken már túl vagyunk, s már akár el is hanyagolhatók. így szembesülhetünk az ormánsági szövetkezetekről szóló riportokban - a párt nevében szélhámoskodó züllött alakokkal és erőszakoskodásokkal, akiktől, illetve amelyektől az új, az önkéntességet hangsúlyozó vezetőség már rég megszabadult. (A szocialista falu felé. In Botladozás. 2.köt. 52-83.) Még így is megkapja érte a bírálatot a „valóságot" eltorzító pesszimizmusáért. E belső manőverezés másik példája lehetne a Rajk-perrel kapcsolatos cikke, amelynek „húzásaira" rövidesen és részletesen is rátérhetünk. - Összegezve: Déry még ebben a szellemi gúzsbakötöttségben is az általa, szocialista eszméi által helyesnek tartott jobb megoldást mutatja fel, illetve szorgalmazza. Egy olyan sajátos, egyszer volt történelmi helyzetben, amelyben „önkéntes kötelezettségének érdekében még személyiségének eredendő lázadásáról (s tegyük hozzá: részben önállóságáról B. E) is hajlandó volt lemondani." (L. Pomogáts Béla: Az örök lázadó. = 168 óra 1997. aug.12. 32.sz. 34-35.) Hogy még e hosszas körülírás is kiegészíthető? Például azzal, hogy egy kemény