Déry Tibor: Szép elmélet fonákja (Déry Archívum 15. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2002)

1948

„Kispolgári sovinizmusnak tartanám" - Elfogult kispolgári sovinizmusnak tartanám - folytatja Déry Tibor —, ha a magyar író úgy írná meg demokráciánk sikereit, hogy elzárná érzékenységét egyfelől a Szovjetunió hatalmas eredményei, másfelől az amerikai, spanyol, görög és egyéb fasizmusok veszélyei elől. Nem tematikailag értem természetesen: ha egy magyar munkás boldogan emelkedő életét írja meg, az írótól nem kérhetjük számon, hogy kifelejtette mellőle egy görög szabadságharcos kivégzését, de éppoly kevésbé követelhetjük rajta, hogy idegeiből s tudatából kizárja a görögök tragédiáját, amely akarvaakaratlanul meg fogja festeni az itthoni sikereken kigyulladt optimizmusát. Az írónak tehát jogot kell adni arra, hogy eredendő s rendületlen bizalma alapjairól elindulva, megírhassa harcunk viszontagságait s tragikus fordulatait is ... Nem csinálok titkot abból sem, hogy az írók egy része nemcsak elméletileg találta nehéznek a körülötte változó világ napi problémáinak feldolgozását, hanem gyakorlatilag is rossz tapasztalatokat szerzett. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy mit vár a párt az írótól, egyetértett a párt minden irodalmi célkitűzéseivel, de szomorúan kellett látnia, hogy - mint azt Lukács György nemrég megjelent nyilatkozatában kifejtette - bizonyos funkcionáriusok egyszerűen félremagyarázzák a párt magasrendű, nagyszerű elméleti szándékait. Most, hogy az íróktól egyenesen várják a társadalomkritikát, az írók erőteljesebben látnak majd munkához. Természetesen csak oly író végezheti el helyesen bírálói feladatát, aki ismeri a mai társadalmi és gazdasági helyzetet. Hetek óta nem teszek egyebet, mint különböző gyárakbajárok és különböző munkásrétegekkel érintkezem, vagyis - ismerkedem a mai világgal.* * Horváth Márton és Déry Tibor nyilatkozatai, amelyek az irodalomszociológus és az író más-más oldaláról világítják meg az elmaradt, de feltétlenül szükséges társadalomkritika problémáját, bizonyára nagy feltűnést keltenek majd mind az írók, mind az olvasók körében. Reméljük, hogy az írók most már megkezdik a komoly, építőszándékú társadalomkritikát, amely természetesen mindig lelkiismeretesen ügyel a demokrácia magasabb érdekeire, az olvasók pedig tudomásul veszik, hogy minden érzékenységnek határa van, és a beteges túlérzékenység nem hatalmasodhat el a dolgozók társadalmán. A népi demokráciában természetesen csupán azokat illeti meg a társadalombírálat joga és kötelessége, akik kritikai feladatuk ellátásával nem a demokrácia aláaknázására, hanem a demokrácia fejlesztésére törekednek. Biztosítani kell az íróknak a legteljesebb kritikai lehetőséget, de sohasem szabad elfelejteni azt az alaptételt, hogy - a demokrácia a demokratáké! Az igazán demokrata kritikusok új kritikai szempontokkal rendelkeznek. Tudják: mit kell és mit lehet bírálni s mi az, aminek egyelőre felesleges bírálatával esetleg árthatnak az egészséges fejlődésnek. * E látogatások eredményeként születtek meg azok a portrék, amelyeket Munkásarcképek fényből és árnyékból eímmcl tett közzé a Szabad Nép október 24-i és december 12-i számában (l. Botladozás. 2. köt. 32-50.)