Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Déry Tibor és társai perének ítélete. 1957. november 13.
1957 nosan megcáfolta a párt közleményét. Az írók 1956. szeptemberi közgyűlése elé vitte a MDP belső ügyeit, egyben felszólalásában Déry Tibor és Tardos Tibor Petőfi-köri beszédével szolidaritást vállalt. („Miért harcoltunk”? - az írószövetség közgyűlésén elmondott hozzászólása, közölve az Irodalmi Újság 1956. szeptember 22-i számában, jegyzőkönyv melléklete.) E vádlott 1956. október 23- án reggel tudomást szerzett arról, hogy az írószövertség illetékes szervei adták a Szabad Nép aznapi számába azt a nyilatkozatot, hogy nem az írószövetség szervezi a tüntetést és azzal nem is ért egyet. Mégis délután a tüntetők előtti beszédében tudva valótlanul azt állította, hogy e nyilatkozat hamisítvány. 1956. október 23-november 4. között mint az írószövetség elnökségének tagja ő is részt vett a tényállás első részében ismertetett közös tevékenységükben. 1956. október 24-én megírta a Feltámadás című költeményét (amit október 26-án átadott az őket Haraszti Sándor lakásán felkereső Angyal és Gáli tanúknak, akik többezer példányban sokszorosították és röpiratként terjesztették. A Népbírósági Tanács nem állapította meg azonban, hogy e célból adta volna át Zelk Zoltán nekik költeményét.) Október 30-án a Rádióban felolvasták Kik ültek a gépfegyvereknél című megemlékezését, amely II.rendű vádlott „napló-jegyzeteivel” párhuzamos írás, azonos mondanivalóját csupán azzal egészítette ki, hogy Nagy Imre a KV politikai foglya volt. November 4-e után az írószövetség büféjében egyik írótársa személyével kapcsolatban olyan kijelentést tett, hogy fel kell akasztani az olyan kommunistát, aki még ez után is így beszél. E vádlott ez utóbbi kijelentés megtételét kivéve teljes beismerésben volt, beismerése részben feltáró jellegű is és megbánást mutató is. A vádlott az október 23-i írószövetségi nyilatkozat megcáfolásával kapcsolatban főként zavarára hivatkozott, míg november 4-e utáni kijelentés tekintetében arra hivatkozott, hogy az illető írótársának állhatatlan politikai magatartása miatt feldúlt lelkiállapotban ragadtatta magát csupán az illető személyére vonatkoztatva arra a kijelentésre, melyet mélyen megbánt és elítél. A vádlott e védekezésének igazolására Járdányi Pál tanúra hivatkozott, azonban e tanú is azt igazolta, hogy politikai vita hevében, amikor egyrészt az ún. „deportálásokról”, másrészt az ellenforradalom kommunistákkal szembeni kegyetlenkedéseiről volt szó, akkor hangzott volna el enyhébb formában a kijelentést. („Azt kell felakasztani, aki így beszél”.) A védelem tanúja tehát megcáfolta vádlottnak azt a védekezését, hogy éppen politikai állhatatlansága miatt ragadtatta volna magát vádlott e kijelentésre. 5.) Végül ugyancsak a már hivatkozott bizonyítékok, valamint Sarkadi Imre, Papp Ferenc, Zsoldos Árpád, Gönczi Imre tanúk vallomása alapján azt is tényként állapította meg a Népbírósági Tanács, hogy Tardos Tibor IVrendű vádlott, aki vidéki ügyvéd gyermeke, egyetemi tanulmányait Párizsban végezte. A második világháború alatt a németek által megszállott Franciaorszában lépett be [az] akkor illegális francia KP-ba. 1945-ben, illetve véglegesen 1947-ben tért haza, 1955 tavaszáig a Szabad Népné\ dolgozott. Irodalmi tevékenysége 1944-re nyúlik vissza, amikor Franciaországban Aragon biztatta írásra. Két ízben megkapta a József Attila-díjat. Az írószövetség életében aktívan részt vett, a „gömbfejűek” klikkjéhez tartozott. A „leleplező” irodalom egyik első művelője lett az 1954-ben megjelent Nagyon lírai útinapló című művével, és azt sokoldalún folytatta. (Önálló kommunista gondolkodást, A tengervíz sós, stb.) Ezen az úton egyre tovább haladva jutott el az 1956. június 27-én tartott Petőfi-köri beszédéig. E beszédében azt állítja, hogy Magyarországon ez időben nem volt sajtószabadság és nekik lett volna már évek óta kötelességük „kézrátevéssel” - direkt cselekvés útján megvalósítani azt. Ezt követően - hatásvadászó módon - a dogmatikus vezetést támadja annak feltételezéséből indulva ki, hogy ma már Magyarországon senki sem akarja a Horthy-fa- sizmust visszaállítani és azt állítva, hogy dogmatikus vezetés az újságírást a lenyomtatható és „országosan fogyasztható” iskolai dolgozatírás színvonalára süllyesztette. 216
