Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957-1964

1957-1964

rókát, Háy Gyulákat, Tardos Tiborokat és hasonszőrű társaikat”. {Az értelmiségről és kulturális politikánkról. - Népszabadság 1957. aug.4. I83.sz. I.)

1957. április 20-tól, Déry letartóztatásának napjától a kötet sajtó alá rendezőjének kényszerűen kettévált a figyelme. Az országos változások visszahúzódtak - távoli háttérként - érdeklődése peremére, követve az író beszűkült szellemi-fizikai mozgásterét, amelyet a vizsgálat érdekében már-már légmentesen elszigeteltek a külvilágtól. Egyedül arra nyílt lehetősége, hogy levelekben adjon hírt magáról - feleségének és ágyban fekvő, kilencvenöt éves anyjának. S átmenetileg arra is kapott engedélyt, hogy utóbbi számára külön mesét találjon ki - egy vidéki, illetve külföldi film- forgatásról, amely hónapról hónapra megindokolta távolmaradását. (E kapcsolattartás emlékeit l. sorozatunk Három asszony és ,JLiebe Mamuskám!” című köteteiben, illetve egyesített német nyelvű kiadásukban - bevezetésünkkel, jegyzeteinkkel: Gefängnisbriefe 1957-1960. Bp., 1999. Balassi.) Más vonatkozásban az elzártság oly mértékű volt, hogy az élelmiszert és a kisebb-nagyobb használati tárgyakat tartalmazó csomagok küldése is csak a fogvatartók felügyelete, illetve közvetítése mellett vált lehetségessé. Férj és feleség első „láthatására” is csak hosszú hetek-hónapok múltán, július 10-én kerülhetett sor.

Ezalatt lényegében véve befejeződött Déry kihallgatása és vádiratának előkészítése, vagy ha úgy tetszik: szellemi megtöretése és engedelmessé tétele. E megdöbbentő átváltozás feltárása és magyarázata hosszabb tanulmányt igényelne. Kötetünk csupán a vizsgálódás nyersanyagát tudja adni, felvonultatva a jegyzőkönyvek hosszú sorát, ami önmagában is képet ad az alkalmazott vallatásról és az azt kísérő manipulációról. A folyamat a kérdezőnek a saját nézeteit elfogulatlanul és szabadon kifejtő, válaszoló egyén képével kezdődik, és annak mindent magára vállaló, kegyelemért könyörgő árnyékával végződik. Aki kétségbeesetten védekezik tárgyalásán az „államellenes bűntény” vádja ellen (védőjétől megtudva annak súlyos következményeit), és sírva omlik össze az ítélethirdetéskor - hatvannégy évével - meghallva a kilencéves ítéletet.

E tragikus fordulat mögül csak nagyon távolról és egy-két mondatnyi terjedelemben sejlenek fel a külvilág körvonalai: a június 27-29-i pártértekezlet, amely ezt az ítéletet szorgalmazta, s amelybe talán személyes indulatok is belejátszottak (Kádár nem felejthette el, hogy Déry 1956 október végén nemet mondott a személyesen felajánlott MSZMP-tagságra, 1. Kopácsi Sándor: Életfogytiglan. Bp., 1989. 146.); a magyar írótársadalom aláírási akciója a kormány mellett és az ENSZ vizsgálóbizottságának Magyarországra küldése ellen (ki félelemből, ki a lefogottak kegyelmében reménykedve véve át a tollat. L. Borenich Péter rádióműsorának szerkesztett változatát: Zsarolás vagy alku? = Népszabadság 1993. jan.23. 19.sz. 23., valamint Eörsi István: Megszólal a bűnös. = Uo. 1993. jan.30. 25.sz. 27.). De nem hagyható ki az emigránsírók által irányított és Párizsban működő Déry Bizottság mentőakciója sem, amely a tárgyalás előtt és alatt olyan világhírességeket szólaltatott meg Déry mellett, mint Albert Camus, Franşois Mauriac, Roger Martin du Gard vagy Bertrand Russell, s amelynek ösztönzésére T. S. Eliot, Karl Jaspers és Ignazio Silone személyesen Ká7