Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1964 - A portugál királylány (1965)
< 4 ft ort tn^nl líiriih/liinij JANIKA izgatottan. El fog repülni! LÁNY. Hova? JANIKA. Messze! ... A négerekhez! LÁNY fáradtan visszaül a székre. Halkan, maga elé. S kezdhetem újra a melót. PÉTER kárörvendőn, ökölbe szorított kézzel. Na látod! Kár volt kivégezni a fekete lovagot. Mit értek vele? ... Egy nagy karikát. Színpad A Kalóz még egyszer szívére szorítja a kezét, majd kalapját lengetve büszke léptekkel távozik. KIRÁLYKISASSZONY halkan, reményvesztetten. Tit-tit-tit-tit-tit-tit! Hosszan integet pöttömnyi zsebkendőjével. Kalóz lassanként eltűnik a nap aranyporában. Hangos kürtszó, a függöny összeszalad. Nézőtér EGY VASTAG HANG. No lám, ez megadta nekik. Az emberek csoszogva, lassan szedelőzködnek, a sátor nyitott ajtaján vastag földi fény és por nyomul be. Az asszonyok hunyorognak, az emberek krákognak. A három gyerek még mindig a helyén ül, bár a nézőtér már teljesen kiürült. Hátizsákjaikkal piszmognak, nézegetik az áthatolhatatlan függönyt. Aztán ők is útra kelnek. A sátorból kilépve egy percre megállnak, határozatlanul nézegetik az erős napsütésben porzó nagy teret. Némán, lesütött szemmel baktatnak egymás mellett. A kamera hosszan követi őket, ugyanúgy, mint kezdetben a néptelen, poros utcákban, amelyekben egy teremtett lélekkel nem találkoznak. Felvételek egy-egy utcai részletről. PÉTER. Hova megyünk? LÁNY. Ki a faluból. JANIKA. Helyes. Tudod az utat? LÁNY Amerre a szél fúj. Az utca egyenesen a vasúti állomásnak fut, ezt a raktárházak felől megkerülve egy sorompós átjárón az országúira torkoll. A betonutat is felfűtötte a perzselő nap. LÁNY Janikához. Vedd fel a topogódat, mert megégeted a lábadat. JANIKA lányhoz. Tyutyu, te már voltál színházban? LÁNY fejét rázza. Most először. PÉTER. Én már voltam. JANIKA. Hol? PÉTER. Pesten. Ott mindennap színházba jártam. Janika a kislányra pillant, ez visszahunyorog. Értik egymást, Péternek egyik sem felel, sorsa már meg van pecsételve. PÉTER. A lovag nem halt meg. Amikor a szőke tengerész a királylánnyal beszélt, kétszer is megmozgatta a lábát. Tovább totyognak. 475
