Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1964 - Írókról (emlékek)
1964 hitt és tartós barátságba kerültem, Tóth Árpád volt. Egy gazdag polgári családnál házitanítóskodott, s a család első nyomtatott írásom, a Lia megjelenése után, engem, az ifjú csillagot is meghívott irodalmi szalonjába, amelybe abban az időben olykor Karinthy, Babits Mihály is ellátogatott. Tóth Árpád rögtön megnyert. Szelídsége, szemüveges, diákos arca, amely szinte haláláig nem hagyta el, kedves félszegsége, közvetlensége azonnal lefegyverezte hiúságomat, lebontotta rólam azt a gőgből kovácsolt mesterséges páncélt, amely mögé a világtól való félelmemet rejtegettem. Már első nap együtt mentünk el X-éktől és én felkísértem őket, Tóth Árpádot és fiatal feleségét a Várba, a Werbőczy utca 13. szám alá, az ódon kis házhoz, amelyben egy bútorozott kétszobás lakást béreltek. Rossz az emlékezetem, nem tudom felidézni barátságunk kiforrásának részleteit, csak magára a már megérett viszonyra emlékszem, amely Tóth Árpádot az alatt a két év alatt, amíg I9l9-ben, a Kommün után politikai emigránsként el nem hagytam az országot, legjobb, legbensőségesebb barátommá avatta. Mindig együtt voltunk, amikor csak hivatalnoki elfoglaltságom s ifjúi munkalázam engedte. Bármit írtam akkoriban, neki mutattam meg először, neki, majd Havas Gyulának, a szintén Debrecenből származó fiatal költőnek, Tóth Árpád tanítványának, aki ugyancsak bejáratos volt X-ékhez - nagy költői tehetségénél s annál a reménytelen szerelemnél fogva, amellyel a ház kisasszonya iránt viseltetett. De arra pontosan emlékszem, hogy már barátságunk indulásakor, szinte azt mondhatnám, az első napon valamilyenfajta titkos cinkossággal fogtunk össze házigazdáink, a gazdag, de zsugori X-ék ellen. Engem forradalmár meggyőződésem és a polgárság elleni, akkor még nagyobbára ösztönös gyűlöletem, a szelíd Tóth Árpádot a mecénás elleni berzenkedése, lázongása hozott össze pillanatok alatt a közös frontra. X-éknél a két év során ritkábban találkoztunk, annál gyakrabban a Werbőczy utcában, vagy a Centrál kávéházban, vagy a Várban, a „Kis balta” nevű vendéglőben. Egy délutánra emlékszem még X-éknél, amelyet Karinthy Frigyes látogatása emelt ki a sorból. Karinthyval ott a Mérleg utcai „Irodalmi szalonéban ismerkedtem meg. Az első percben én, aki az úgynevezett bohémságot csak könyvből ismertem, nem értettem meg azt a keserű bohóc szerepet, amelyet Karinthy rövid látogatása alatt - mintegy az egész polgári életforma kicsúfolására - szemlátomást pokoli élvezettel eljátszott. Szépen „kiöltözött” a zsúrra, zsakettet szedett magára, előírásos csíkos nadrágot, de ehhez olyan rettenetes napraforgó-sárga cipőt, amilyet azóta sem láttam életemben. Öt perccel megérkezése után a rettenetes sárga cipőkkel felállott egy selyem fotelre, hogy megtapogassa a csillárt, vajon bronzból van-e vagy fából. S újabb öt perc múlva megkérte a háziasszonyt, küldené be neki a szobalányt. A szobalány bejött.- Mit parancsol?- Itt van egy korona, fiam - mondta Karinthy -, hozzon nekem egy kávét a Gresham kávéházból, két kiflivel.- De Karinthy úr - mondta rémülten a háziasszony, akinek távolibb írói körökbe is eljutott zsugori híre -, de Karinthy úr, már szervírozzák a teát.- Akkor jó - mondta Karinthy és visszavette a koronát. Együtt mentünk el valamennyien közvetlenül uzsonna után. 421
