Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957 - 1957. április 28

1957 KÉRDÉS. Tegyen vallomást a feltett kérdésre! FELELET. Mint korábbi vallomásomból kitűnik, október 23-án feleségemmel együtt az éjszakát az írószövetségben töltöttük. így reggel - 24-én reggel - az író­szövetségben értesültem a kormányban történt változásokról és - ha nem tévedek - a statárium kihirdetéséről. Emlékezetem szerint, velem kapcsolatosan semmilyen esemény nem történt, amelyről be kellene számolnom, mert az egész nap azzal ment el, hogy melyik hídon tudunk hazamenni, ha megszűnik a kijárási tilalom. Míg vé­gül is 15 órakor elindultunk feleségemmel Tamási Áron és Jankovich Ferenc társasá­gában a Kossuth hídhoz. Odaérve kiderült, hogy zárva van, ezután elváltunk és fele­ségemmel Réz Pál"26 barátom Báthory utcai lakására mentünk. Kölcsönösen infor­máltuk egymást a történtekről és az éjszakát ott töltöttük náluk. KÉRDÉS. Ismertesse, hogyan vélekedtek Önök október 24-én az írószövetségben a kormányban és a pártban történt változásokról és a statárium kihirdetéséről! FELELET. A kormányban és pártban történt változtatásokat illetően csak úgy tu­dok válaszolni a feltett kérdésre, ha megismerhetem a pontos összetételét, amelyet időközben elfelejtettem. Ami Nagy Imre ismételt miniszterelnöki kinevezését illeti, arról előző kihallgatásomon már vallomást tettem. Ezen körülmény úgy személye­met, mint írótársaimat illetően megnyugtatott és bizalommal voltunk iránta. A statárium kihirdetését illetően a kérdésre kettéosztom feleletem. Mi volt a saját és mi az írótársaim véleménye? Amennyiben vissza tudok emlékezni, a statárium kihirdetéséről az volt a véleményem, hogy ismét fel fogja korbácsolni az indulatokat. Ami írótársaim illeti, ebben a kérdésben nem tudok visszaemlékezni. KÉRDÉS. Kérésére ismertetem Önnel a kormány, illetve a pártvezetésben történt változást, mely 1956. október 24-én került nyilvánosságra. Adjon választ a feltett kérdésre! FELELET. Ami engem illet, én nem voltam megelégedve a párt, illetve a kormány­ban történt változással, és ahogy visszaemlékszem, írótársaim sem, bár rájuk semmi­lyen konkrétumot nem tudok mondani arról, hogy ki mit mondott, vagy mivel érvelt. Én azért nem értettem egyet a változással, mert egy rossz kompromisszumos meg­oldásnak tartottam és jelenleg is tartom. Ugyan Nagy Imre lett a miniszterelnök, de a helyettese Hegedűs"17, aki Rákosi embere. A Központi Vezetőségbe pedig mindös­sze 4 új ember került, amely elenyésző kisebbség a régi vezetőséggel szemben. KÉRDÉS. Folytassa vallomását az ellenforradalom idején kifejtett tevékeny­ségéről ! FELELET. 1956. október 25-én reggel telefonösszeköttetés révén megtudtam, hogy a Lánchídon lehet közlekedni, én értesítettem hollétemről Örkény István, Gá­bor Áron u. 4. sz. alatti barátomat, s egyben kértem, hogy gépkocsijával jöjjön ér­tünk. Ő kérésemnek eleget tett és kb. 11 órakor értünk jött, és feleségemmel hazavitt lakásunkra, úgy, hogy a Lánchíd budai hídfőig gyalog mentünk. Megemlítem, hogy lakásomon csak rövid ideig tartózkodtam és Örkény újra értem jött és együtt mentünk az írószövetségbe. Útközben értesültem a Parlament előtti fegyveres összecsapásról, amelyről részleteket nem sikerült megtudni, mert - bár 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom