Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)

1957 - Elbeszélés

1957- A halálraítéltnek sem mindegy - mondta a vezércikkíró, s hüvelyk- s mutatóujja közé fogva csíptetőjét, azt egy meredek karmozdulattal ég felé röpítette, s ugyanak­kor rövidlátó, vaksi szemeit az orvos arca elé tolta -, a halálraítéltnek sem mindegy vessző, hogy a hóhér ellensége-e vagy jóakarója pont. Ha Miklós Andor veaaeő, a konszern főrészvényese és vezérigazgatója tudja, voaagő, hogy a kommunisták hol­nap hatalomra kerülnek, vessző, akkor ez a riport holnapután megérhet neki egymil­lió svájci frankot, amelyet holnapután kisíbolhat az országból pont.- Ok -ta így-kezdenék? Ezt nem hiszem el róluk - kiáltotta Tamás. Dr. Pollák elnéző, gyengéd mosollyal pillantott a diákra. - A kommunisták felte­hetően reálpolitikusok - mondta. - Bizonyság rá, hogy Oroszországban már vagy másfél éve vannak uralmon. Politikájuk eszközoinok fegyvereinek óa módszereinek megválogatásában megkötik kezüket bizonyos mértékig kötve vannak az ellenfél fegyveres módszereihez. Eszméik védelmében nem állhatnak ki meztelenül a po­rondra. Pucérra majd csak utólag akkor vetkőzhetnek, ha már iámét újra megterem­tették a paradicsomot.- Úgy látom, Miksa - mondta a háziasszony mosolyogva -, rokonszenvezik velük.- Nem tagadom. Ha kormányra kerülnek, támogatni fogom őket - mondta az új­ságíró harsányan nevetve.- S addig?- Kedves Magda - mondta dr. Pollák -, tudja, ugye, mi az útjelző táblák tábla tra­gédiája? Mutatja az utat, de maga nem léphet rá.- Szóval azt hiszed - mondta az orvos -, hogy nagy változásokra lehetünk elkészülve? Dr. Pollák rózsaszín, pufók orcái hirtelen kipirultak az orákulumi tűztől. - Lehet, hogy az Az Est cikke a legközelebbi húsz évre eldöntötte Magyarország sorsát - mondta ünnepélyesen.- Nyugtalanít, hogy csak a legközelebbi húsz évre - kiáltotta a háziasszony vidám, fiatal hangján. - Nem szerem a folytonos ugribugri változásokat. Beszélje rá a kom­munistákat, hogy legalább néhány évszázadig maradjanak uralmon. Vegyenek példát a Habsburgokról!- Miksa bácsi - kérdezte Tamás -, van valamilyen megbízható híre bizalmas-érte sülése, melyet, tehát olyan, melyet nem az Otthonban szerzett?- A hír természetéhez hozzátartozik, hogy megbízhatatlan - mondta dr. Pollák az újságíró. - Ez semmit sem von le értékéből, mert gyek a híreknek az a tulajdonsá­guk, hogy utólag is megteremtik megteremthetik azt a tényállást, amelyről szólnak, csakúgy, mint ahogy ee egy új árucikk megteremti magának a szükségletet. Megbíz­hatatlan hírek nélkül nem volna történelem.- Milyen szép volna — mondta a háziasszony, történelem nélkül élni s nagy, feke­te, üde szemében hosszan megfürdette az öreg újságíró gyér hajú, fénylő koponyáját. - Milyen szép volna történelem nélkül élni! Én a kommunisták helyében azzal kez­deném, hogy felakasztatnék minden újságírót.- Rosszul tenné, Magda - mondta dr. Pollák -, mert megfosztaná magát a modem hadviselés legveszélyesebb fegyverétől, a mérges gázoktól.------307-------

Next

/
Oldalképek
Tartalom