Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 roit neki - mondta fülig pirulva. - Miért kérdi, Elzike? Illetve miért tételezi fel, hogy udvarolt?- Az ilyesmi elő szokott fordulni - mondta a lány Elza rejtélyesen. Sötét volt a rakparton, s istennői derűnek az istenek derűjének sem lévén autonóm fénye, a lány arckifejezése megfejtetlen maradt. Aznap este Tompáné még vacsora előtt bement urához ennek dolgozószobájába. - Képzeld meglepetésemet! - mondta neki izgatottan. - Ma délután megláttam Tamást egy női ruhába öltözött dragonyossal. Az orvos felvetette fejét. - Mit mondasz beszélsz?- A budai Duna-parton sétáltak - mondta folytatta az anya. - Én a 9-es villamoson jöttem Olgáéktól, épp előttem az orrom előtt meneteltek, csak úgy rengett alattuk a föld. Még azt is láttam, hogy befordulnak a lépcsőre, mely levisz a rakpartra. Legalább akkora, mint Tamás, vállbán talán még szélesebb is, csípőben pedig ...- Kiről beszélsz? - kiáltotta az orvos türelmetlenül.- Beh nehéz fejed van! - mondta az asszony bosszúsan. - Egy nőről beszélek, akit Tamás kísérget, s akit majd el akar venni feleségül. Az orvos nevetett. - Azt meg honnét tudod? Már megmondta neked?- Dehogy mondta meg, még nem is láttam azóta - kiáltotta az anya, apró öklével az asztalra ütve, hogy végre csendet teremtsen maga körül. - Nem kell azt neki külön megmondania, a to fiad, ismerem a fajtáját, Te-w folyton feleségül akartál ongom Ti mind folyton feleségül akarjátok venni az embert, egy értelmes szót sem lehet veled veletek másról beszélni, mert mindenről oauk az jut eszetekbe mindennek csak az a kezdete és vége, hogy megkéritek az ember kezét...- S van, aki megkapja - mondta az orvos mosolyogva. Az asszony kipirult, nagy, fekete szeme csillogott haragjában. - Márpedig nekem ez a dragonyos nem kell. Ezt én nem fogom szeretni.- Méf Előre tudod?- Tudom hát! Az öreg orvos a füle tövét vakargatta. - Az pedig baj - mondta. - Csodálatos az e szinte-Buitornntikni pontosság az ösztönös, sebészorvosi biztonság, amellyel a nők behatolnak a jövő titkaiba. Este, e sötét utcán, robogó villamosról megpillantasz egy ismeretlen hölgyet a fiad mellett, s máris tudod, hogy fiad megkérte ennek a hölgynek a kezét, ez beleegyezését adta, össze fognak kelni, s te nem fogod szeretni a menyedet. Az angol Society for Psychical Research bizonyára lélektani kutatásai bizo «yéfö-figyelmébe fogom ajánlani látnoki képességeidet.- Mindig nehézkes voltál - mondta az asszony. - Mint általában a férfiak. Csudálatos bölcs elméleteket faragtok, de ha történetesen gyakorlati megvalósulásukkal találkoztok az életben, akkor nem ismeritek mér fel őket. Évek óta hallom, hogy Tamás egyszer egy jóvátehetetlen, végzetes ostobaságot fog elkövetni ... Az orvos ősz szakállát gereblyézte. - S ez volna az?- Épp ez. S most jut eszembe - kiáltotta az anya a homlokára ütve -, hogy valami két hónappal ezelőtt egy este egy cédulát találtam csokor őszirózsát találtam a szo304