Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 utat, ‘i minél jobban közeledtek most a Pannónia szállóhoz, még villamoson sem szívesen járt rajta.- Hol van az Otthon? - kérdezte szokatlanul mogorván.- Az Esterházy utcában.- Az meg hol van? - Mint a legtöbb pesti, Tamás sem ismerte a fővárost.- Ötpercnyire - mondta Rubinyi. - Közvetlenül a Pannónia Szálló előtt. A diák elpirult elvörösödött. - A Pannónia Szálló - mondta szemrehányóan. - Hát persze, a Pannónia Szálló. Egyéb'se hiányaik-most nekem.- Mi bajod van a Pannónia Szállóval? - kérdezte Rubinyi. Az Otthon emeleti nagy éttermében kevesen ültek, itt-ott egy későn vacsorázó társaság, egy pohár bor mellett egy magányos bölény, feketekávéjukat hangosan szürcsölgető, apró híreiket rágcsáló riporterek. Az egyik sarokasztalnál egy fekete bajuszos, köpcös fiatalember nagyokat fújva oly lázasan írt, hangosan tollal felkiáltójele- zett, ritkított és törölt, hogy a riportot szinte el lehetett olvasni az asztal a feje fölött, a levegőben. A pincér a két újonnan jött elé tette az étlapot. Rubinyi vacsorára is meghívatta magát a diákkal. Tamás az első pohár bor után már kapatos volt, a második után megelégedetten, szélesen mosolyogva nézett szét az étteremben, a harmadik fenekére érve pedig meg volt győződve arról, hogy csupa antropológus közé került, a világ legszeretetreméltóbb, érdekesebb emberei közé; az egyik asztalnál magát Keith Arthurt vélte felfedezni Schmidt R. R. társaságában, egy másiknál alighanem Elliot Smith ült, Az ember fejlődése című munka világhírű szerzője. Minthogy Tamás tudta, hogy a tudósok pihenőidejükben nem szeretnek szakmájukról beszélni, az éjszaka folyamán egyszer sem árulta el, hogy felismerte őket, s hogy a maga szerény személyét is erre a dieaőségea-pályara paleontológiái pályára szánta. Nagy jóakarattal szemlélte mellette ülő, bőségesen vacsorázó barátját is, aki elragadó házigazdának mutatkozott, és készségesen szeretetreméltóan beavatta őt a hely érdektelenebbnél érdektelenebb titkaiba. Úgy látszik, az antropológusok közé itt-ott néhány újságíró is elkeveredett, ha hinni lehetett Rubinyi szavaiban, márpedig Tamásnak semmi oka nem volt rá, hogy kételkedjék legjobb barátja szavahihetőségében s feddhetetlen tiszta jellemében. A volt történész egy közeli asztalnál egy magas kopasz, teljesen kopasz urat mutatott a diáknak, aki állítólag személyesen ölte meg Tisza Istvánt. Egy másik asztalnál egy szőke szakállas, köpcös emberre hívta fel a diák Tamás figyelmét, Az Est híres politikai riporterére. Tamás A diák még egyetlen sorát sem olvasta, érthető tehát, hogy mérhetetlen izgalommal vette szemügyre feledhetetlen arcvonásait. Ugyanilyen heves, semmi máshoz nem fogható ésv falánk érdeklődést keltett benne egy testes, nagy fejű, simára borotvált férfi, egy közgazdasági hetilap szerkesztője, akit Krausz Simon, a Magyar Bank vezérigazgatója állítólag saját kezűleg megvert; Rubinyi ezt ugyan dicsekvésnek minősítette, mert szerinte csak Krausz Simon titkára verte meg. Tamás puszta udvariasságból velő született az emberekbe vetett bizalmára támaszkodva mind a két változatnak hitelt adott. A kártyaszobákban is, ahová Rubinyi a szigorú klubszabályok ellenére éjféltájban 281
