Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957- Minek? Tamás nem felelt rögtön. - Hogy tudjam, mit tesz az, megalkudni - mondta egy idő múlva.- Mi van veled, Tamás? - mondta az asszony csodálkozva. - Már megint hazudsz! A fiú még mindig nagyon sápadt volt. - Igen, megint hazudtam - mondta. - Azért tettem szóvá, mert meg akartam tudni, hogy édesanyám számon tartja-e még ezt a ... ezt a sérelmét?- Már rég megbocsátottam - mondta az anya. - Már rég nevetek rajta. Akkor még nagyon önző és ostoba voltam. Tamás lesütötte szemét. - S volt még egyéb megbocsátanivalója is?- Semmi - mondta az asszony gyorsan. - Semmi. Túl gyorsan mondta, a fiú a földre nézett tovább nézte a cipője orrát, és hallgatott. -Semmi ilyesféle - mondta tette hozzá az asszony, hogy jóvátegye az elhamarkodott választ. - Minek eat ezeket tovább őrölni, fiam? Én még arról is elfelejtkeztem, hogy estére kit hívtam meg vacsorára, hát ezt a tizennégy éves régi történetet ne csaptam volna ki rég a lomtárba? A fene bajlódik a múlttal, amikor az embernek mu is van elég amúgy is van mindennap elég új nevetni-, sírnivalója. Tamás felütötte fejét. - Sírnivalója?- O, édes gyermekem - kiáltotta az asszony -, micsoda egy szőrszálhasogató ronda vénember lesz nemsokára belőled, ha így folytatod. Ha nem magam szültelek volna, el sem hinném, hogy az én fiam vagy.- Édesapámnak is van egy sérelme - mondta Tamás egy idő múlva még mindig nagyon sápadtan. - Nem szóltam eddig róla, mert bizonyára nem azért mondta el nekem, hogy továbbadjam.- Micsoda? - kérdezte az asszony látható ijedséggel. Mozgékony, sima kis arcának olyan nyílt játéka volt, hogy még az olyan elfogult, rossz megfigyelő is, mint Tamás, folyékonyan olvashatott volna benne. De a fiú annyira el volt foglalva a saját izgalmával, hogy egy pék pókhálón se sem látott volna keresztül. - Micsoda sérelme van apádnak?- Amikor két éve eltörte a lábát - mondta Tamás -, és négy hónapig feküdnie kellett, s akkor moratórium is volt, édesapámnak elfogyott a készpénze, s Lajos bácsitól kért kölcsön, és pedig kitért a kdróno elől. Lajos bácsi nem adott.- O - mondta az asszony, s Tamás úgy látta, hogy finom kis arca elvörösödik.- Édesapám akkor elmondta azt mondta nekem nekem, hogy Lajos bácsi egy utolsó csirkefogó. Szó szerint így mondta: „utolsó csirkefogó” - ismételte Tamás, egy gyors fürkésző pillantást vetve anyja arcára. — Hogy tízezer korona hozományt ígért volna édesapámnak, amikor ea megkérte a maga édesanyám kezét, s a mai napig nem adta meg.- Ó - mondta az asszony. - Ezt mondta?- Utolsó csirkefogó - ismételte Tamás lassan, sápadtan utolsó csöppig mint aki fenékig ki akarja üríteni a szenvedések kelyhét. — Utolsó csirkefogó. Az anya szégyenkező, kigyúlt arccal maga elé nézett. - A bátyám tényleg ígért ve277
