Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957- Azt mondják, valami kommunista agitátor volt - mondta a kiszolgáló pincér, aki a borravalóra várva a fizető mögött állt.- Négy nyolcvan ... hét hatvan ... nyolc negyven mondta oa. És e* egy hatvan, az tíz. Köszönöm alássan.- Ma már nem volna szabad így bánni az emberekkel — mondta a kiszolgáló pincér. - Köszönöm, legyen máskor is szerencsénk. A diákot, akinek még az utcán is reszketett a térde az izgalomtól, kissé megzavarta Elza meg nem szűnő, derűs nyugalma, amely egy pillanat alatt rácsukódott az átélt undorító látványra, és minden látható nyom nélkül elnyelte. - Magát az ilyesmi nem izgatja fel, Elzike? - kérdezte nyugtalanul. - Amikor egy egész csorda nekirohan egy magányos embernek, és bántalmazza? Milyen erős és egészséges maga! Én úgy szenvedek az ilyen látványtól, egyáltalán minden emberi szenvedés, amelynek tanúja vagyok, úgy megvisel. ... Ez talán férfiatlan, nem? Lássa, ezért mentem én tudományos pályára, mert ott nincs módom közvetlenül találkozni az emberi igazságtalansággal és kegyetlenséggel, a fantáziám képzeletem pedig hál’istennek túl erőtlen ahhoz, hogysem pótolná az érzéki benyomásokat. Ha a háború vérzivataráról olvasok, az nekem semmit sem mond.- Tényleg? - kérdezte Elza, nagy hosszú, súlytalannak tetsző lépteivel a dí cammogó diák mellett haladva lebegve, aki még mindig maga előtt látta a hegyes orrú, szürke, vértelen arcot a föléje emelkedő ököllel s a katona fejéről lerepülő sapkát. - Maga tehát nem örül annak, hogy a forradalom véget vetett a háborúnak?- Elméletileg örülök neki - mondta Tamás -, mert megszünteti a háborús szenvedéseket, de viszont elméletileg nem örülök a forradalomnak, mert lehetővé teszi a forradalmi kegyetlenkedéseket. Történelmi mérlegelésekre pedig nem érzek magamban sem erőt, sem képességet, mert túlságosan impressziónál az egyének sorsa.- Érdekes - mondta Elza.- A történelmet pedig nem lehet erkölcsi mértékkel mérni - folytatta Tamás -, holott ez az egyetlen mérce, amelyet elismerek s amelyhez értek.- Érdekes - mondta Elza. - Gyalog fogok átmenni az Erzsébet hídon, mert ma még semmit sem mozogtam. Elkísér?- Hogy lehet ilyesmit kérdezni! - kiáltotta a diák felháborodva. - Végigmehetnénk gyalog a budai Duna-parton hazáig.- A hídfőtől 9-essel fogok hazamenni - mondta Elza -, de ott már nem kísérhet el. Folytassa!- Hát érdekli, Elzike? - kérdezte Tamás elpirulva.- Érdekel.- Lássa, ezért nem foglalkozom politikával, Károlyi-kormánnyal, Vyx féle jegy eókkel; Erdély megszállásával, bolseviki propagandával stb. - mondta Tamás -, ami lehet, hogy megint csak férfiatlan dolog, de én inkább megmaradok a magam kaptafájánál. Mert ha például a középső pleisztocén korból származó csu-ku-tieni koponyaleletekről olvasok, akkor szegényes fantáziám lévén, semmiféle megrendülést nem érzek, sőt inkább röhögök. 254
