Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Elbeszélés
1957 Haláp, aki a szakács másik oldalán állt, előrelépett. - Mi baja?- Azt kérdem tisztelettel, hogy mi légyen ennek az ételnek a neve - mondta Préda bácsi. A nagy orrlikú önkéntes beletekintett a csajkába. - Minek kell magának a nevét tudni? Babfőzelék marhahúskonzervvel.-Ez?- Ez hát. Préda bácsi kihúzta magát, a feje lassan vörösödni kezdett. - Ez babfőzelék marhahúskonzervvel? — kérdezte:- Ne tartsa fel az ebédkiosztást! - kiáltotta az önkéntes. Az emberek Préda bácsi köré kezdtek gyülekezni, azok is, akik már a teli csajkájukat vitték a pöcegödrök felé, visszatérek visszaballagtak az illatozó kondérhoz. - Gyerünk, a következő! - kiáltotta az önkéntes. A szakács Tamás csajkájába merte a babot.- Ez babfőzelék marhahúskonzervvel? — ismételte Préda bácsi.- Hallja, menjen innét tovább, amíg jó dolga van - kiáltotta az önkéntes ingerült, hegyes hangján. - Nem érünk rá arra, hogy magával külön eltársalogjunk a menüről.- Pródü bácsi-feje most már pulykavörös volt. - A menüről? - kérdezte Préda bácsi nyugodtan. - Ejnye no, a menüről? A babfőzelékről marhahúskonzervvel? Ezt mondja menünek nevezi—az önkéntes úr? De azt a keserves könnyáztatta úrjézuskrisztusát ennek a cafrangos világnak, háborúban ne menüvel etessék az embert, hanem tisztességes, becsületes magyar étellel, a menüt pedig adják oda német nek zabáltassák meg a némettel, ha már kitalálta, a bele forduljon ki tőle, ahányszor rázabál belefal. Szóval ezt a büdösséget menünek hívják? Hát egye meg az önkéntes úr, ha szereti, nekem nem kell. S azzal jobb kezét messzire kitartva nyugodtan lefelé fordította a csajkáját, s a sűrű barna pépet kicsorgatta belőle a földre, s ugyanakkor « szabad kezével észrevétlenül oly ügyesen lökte meg alulról a mellette álló Tamás csajkáját, hogy az felbillent, s ugyancsak kilöttyintette tartalmát a földre. Az önkéntes a hang vastag cuppanó hang hallatára villámgyorsan Tamás felé fordult, s szemöldökét felvonva, aranygyűrűs mutatóujját kecsesen önkéntestársa mellének szegezte.- Aha, szóval te vagy itt a felbujtó, no azt gondolhattam volna - mondta nz-elár vtéí a megrökönyödött diáknak, aki ámuldozva nézegette kezében az üres csajkát. Jobbról-balról, körös-körül mindenfelől újabb vastag cuppanások, loccsanások, kotyogások hallatszottak, az öreg népfelkelők, ki örvendezve, ki hangosan káromkodva a földre ürítették ki csajkájukat, a poros napsütötte gyakorlótér hamarosan úgy festett, mintha tehéncsorda vonult ét volna át rajta. A hátulsó, még üres kézzel várakozó sorok felbomlottak, az emberek a kondér köré tódultak. Hangos káromkodások hallatszottak, itt-ott fenyegető ököl emelkedett az önkéntes felé. - Ide ne told még egyszer azt a lukas, fehér pofádat - rikoltotta valahonnét egy dühösen kiforduló, keserű hang -, mert itt dögöljek meg, ha nem etetem meg veled egymagad az egész kondért. - Fejjel lefelé kell beállítani azokat, akiknek van pofájuk ezt idetálalni 242
