Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Egy kis emlék november 7-hez
1957- Hányadika van ma, Attila? - kérdeztem. Rögtön elértette. - Tudom - mondta. - November 7. mondta: Mégis csak meg kellene valahogy ünnepelni! Én magamban hosszú évek óta magamban mindig megünnepeltem ezt a napot, mondjuk úgy, hogy egyszerűbben, számon tartottam, és valamennyi reményt s erőt merítettem belőle, kilátástalan írói pályámhoz, azaz életemhez. - Van pénzed?—kérdezte Attila. Többre ebben az időben nem tellett.-Van pénzed? - kérdezte Attila.-Nincs - mondtam. - Azaz Hatvan fillérem van. A hatvan fillérnek története volt. Aznap két pengővel, tehát mérhetetlenül gazdagon indultam útnak. Este belépve a Japán kávéházba, Nagy Lajos magához intett. Magában ült egy asztalnál, írt.- Egy pengő negyven fillérre van szükségem - mondta ridegen tárgyilagosan. Még Két Memphist kell vennem, hogy befejezzem ezt a novellát. Ha befejeztem, ki kell fizetnem a cechet, hogy elvihessem a Népszavához, s felvegyem érte a honoráriumot, tizenkét pengőt. Nincs egy vasam sem. Van pénzed? Nagy Lajos ritkán intézte hozzám ezt a kérdést, ritkán, de rendszeresen. Átlagban egyszer, havonta. Ha nem volt pénze, ami elég sűrűn megesett, barátaival fizetette ki kávéházi fogyasztását, felváltva. Sohasem kért kerek összeget, egy vagy két pengőt, hanem egy pengő tízet, harmincat, negyvenet, nyolcvanat, sőt esetleg pontosan egy pengő kilencvenkettőt, de két pengőnél többet a maga fajtájú emberektől nemigen követelt. Ügyelt arra is, hogy az adót felváltva, hol az egyik, hol a másik barátjára, ismerősére vesse ki, igazságosan, hogy senkit túl ne terheljen. Az ember szívesen fizette, noha ilyenkor többnyire arra kényszerült, hogy maga fogyasztás nélkül töltse estéjét a kávéházban. - Majd később! - mondta az ember a pincérnek, aki ismerte vendégeit, s udvarias meghajlással, szótlanul távozott.- Majd később! - mondtam én is a pincérnek aznap este. De egy kissé restelltem magam, mert már napok óta nem fogyasztottam.- Mennyi? ... hatvan fillér? - kérdezte Attila az Andrássy úton. Nokom Nálam negyven húsz van.- Ebből ünnepeljünk? - kérdeztem gúnyosan. Az Andrássy úti büfé, ahol meg lehetett volna inni egy pohár sört a Nagy Októberi Forradalom emlékére tiszteletére, már zárva volt. A Wagner vendéglő is, szemben. Nyitva már csak az Erdélyi Borozó volt, de oda két ember nem ülhetett be nyolcvan fillérrel. Tanácstalanul néztünk magunk elé.- Menjünk vissza a Japánba! - mondta Attila hirtelen.-És?- Áldozzunk füsttel! - mondta Attila. - Szívjunk el egy-egy Figarót! A Figaró drága, aranyvégű, egyiptomi cigaretta volt, darabja húsz vagy harminc fillér. Ha tíz fillér borravalót ad az ember a trafikosnak, akkor is kifutja.- De én már napok óta nem fogyasztottam - mondtam. Attila nevetett. - Nem baj, én ma ittam egy feketét. 180
