Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Önarckép - vesztes forradalom után
1957 • • Önarckép - vesztes forradalom után Kiadatlan. — 1 f. terjedelmű német gépiratának másolata és nyersfordítása a Déry Tibor és társai periratai „ operatív” (- nyomozati) anyagában: MOL XX -5 - h 56.d. 9.köt. 101-102. (Előbbit valószínűleg a házkutatás alkalmával foglalták le.) A Hivatal számára készült fordítás stilizált változatát adjuk. Tárgyi és életrajzi vonatkozások: a véletlen szeszélye folytán akár kötetünk nyitó-emblémájának is tekinthető. Összefoglalja azt a lelkiállapotot, amely a bukást követte, s amelyben elénk rajzolódnak a visszatérés rezignáciájának körvonalai is - kísértetiesen előlegezve egyben a meghurcoltatás élményeit tükröző világlátás új elemeit. A szöveg hangvétele, terjedelme arra vall, hogy külső késztetésre készült, talán utószónak a Niki olasz vagy német kiadásaihoz. Legalábbis ezt sejtetik Déry 1957-es naptárnoteszének szálkás tárgyszavai, amelyek a milánói Einaudi és a frankfurti Fischer kiadó látogatóiról szólnak (február 6-án, 11-én, 19-én). Am rajtuk kívül is jártak a Krecsányi utcában - a hamburgi Ursula Schwerim (március 8.), majd később Eva Rossi, az író olasz fordítója (április 20.). Ok lettek volna a megrendelők? Nincs értelme a találgatásnak. Már csak azért sem, mert az írással nem tudtak volna mit kezdeni - nem volt alkalmas arra, hogy egy Nyugaton ismeretlen „keleti" szerzőt bemutasson. Közel fél évszázad múlva - itt kerül méltó helyére kötetünkben. A címet utólag mi adtuk neki. 1894-ben születtem, s nem kívántam sem azt, hogy valamilyen tetszetős múltban éltem volna, sem hogy valamilyen bizonytalan jövőbe hatoljak előre. Amennyiben ebből azt a következtetést vonnák le, hogy egyetértek a jelennel, vagy pedig ellenkezőleg, hogy az embereket menthetetlennek tartom, úgy mindkét következtetésre egyformán igennel és nemmel is tudnék válaszolni. Korszakunk lehetetlen szörnyűségei mindig lehetségesek és az emberek mindig túlélik ezeket. Mindez az ember mellett, vagy ellene szólna? Nem keresek vigaszt a múlt tükörképeiben, de nem merítek reményt a jövő ígéreteiből sem. Ami az én egyéni sorsomat illeti, azt hiszem, nekem mindig, minden korszakban alkalmam lett volna arra, hogy árnyékba húzódjam. Az ember tények között él, de a tények számomra legtöbbször inkább ürügyül szolgáltak, hogy szembeforduljak velük. Életem hat évtizede alatt csak egyszer hittem azt, hogy békét köthetek az enge- met körülvevő világgal; de a történelem kegyetlen iróniája hamarosan megtanított valami jobbra. 17
