Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Levelek a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez
1957 tudtam hinni, megmérgezték bizalmamat s elferdítették gondolkodásomat. Ez az oka annak, hogy olyan könnyen beleestem előbb az ellenzékieskedés, később az ellenforradalom csapdáiba. De soha nem akartam polgári restaurációt, hanem csak szocializmust és proletárdiktatúrát. S ma, legnagyobb szenvedéseim közepette is kitartok ennél a meggyőződésemnél, melyre majd 40 évvel ezelőtt az életemet rátettem. Elmondhatatlan kínokat okoz az a tudat, hogy ennyire félrecsúsztam. Visszatérve: azzal már rég tisztában vagyok, hogy Petőfi-köri beszédemmel súlyosan vétkeztem a párt ellen. Erről két hónappal ezelőtt már részletesen írtam, s ezt talán ma még súlyosabban érzem, mint akkor. Vétkeztem ezt megelőzőleg az 1955-ös novemberi memorandum-ügyben is - bár ma sem tudok arról, hogy ez szervezett politikai akció lett volna -, de vétkeztem a párt ollon azzal, hogy nem vontam vissza az előad aláírásomat. Nem hiszem, hogy ennek a két ogomónynok dolognak része lett volna az ellenforradalom előidézésében, de mindenesetre abból a kispolgári anarchista lelkiállapotból fakadt, amely később nem vette észre, hogy október 23-án ellenforradalom kezdődött, s amely makacsul kitartott téveszméi mellett. Vétkeztem azzal Igaz, hogy október 22-én két hónapi külföldi távoliét után teljesen tájékozatlanul érkeztem haza, s az is igaz, hogy ezt megelőzőleg tíz hónapig nem jártam az írószövetségben, de mégsem lett volna szabad vállalnom október 23-án az írószövetség kiáltványának felolvasását (nem jutottam ugyan hozzá, hogy felolvassam), mert az a maga egészében támadta a népi demokrácia kormányát. Vétkeztem a november 2-i rádióbeszédem és Irodalmi UjságbtW cikkemnek azzal a részével is, mely változatlanul „forradalomnak” nevezte az ellenforradalmat, noha a beszéd és a cikk a maga egészében a lincselések ellen szólt. Vétkeztem azonban legfőképp azzal, hogy november 4-e után sem tértem észhez, s nem vettem észre, hogy egyedül a Kádár-kormány képviseli hazánkban a kommunizmust. November 15-én egy munkásgyűlésen ugyan a munka felvétele mellett szólaltam fel, de nem elég egyértelműen, s december 28-án az írószövetségben ugyan nem kifejezetten szavakban, de tendenciában Kádár kormány még mindig az ún. forradalom mellett foglaltam állást. Ellene voltam ugyan a semlegességnek s a Varsói Szerződés felmondásának, de tenni nem csináltam ellene semmit. Megismétlem: nem tudom ugyan, hogy abból, amit tettem, mi minősül bűncselekménynek, de egész magatartásomat általában elvetendőnek, szégyenletesnek, károsnak tartom. Mégis arra kérem Önt, legyen segítségemre! Arra kérem a pártot, könyörüljön meg rajtam s gyakoroljon kegyelmet. Majdnem 40 évvel ezelőtt nem gazdasági kényszer alatt, hanem meggyőződésből lettem kommunista, s meggyőződésem miatt sokat szenvedtem. Családom szakított velem, a kommün után hét évig koplaltam emigrációban, utána a Horthy-korszakban börtönben ültem, könyveimet nem adták ki, apám öngyilkos lett, egyetlen testvéröcsémet a németek Auschwitzban gázkamrában megölték. Anyám ma 95 éves és tizedik éve betegen nyomja az ágyat, én tartom el, egyetlen élve maradt hozzátartozója. 63 éves vagyok. Legnagyobb bajom azonban az a súlyos neurózis (Klaustrophobia), melyben szenvedek, s melyet csak a börtön idéz elő. (Annak idején a Horthy-börtön is, holott ott 141
