Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben. Kihallgatási jegyzőkönyvek, periratok, börtönírások, interjúk és egyéb művek, 1957-1964 - Déry archívum 16. (Budapest, 2002)
1957 - Október végén
1957 Az ember nem felelt. Két feltartott keze a tiszta fehérre meszelt falon fal háttere előtt láthatóan reszketett. - Zenekíséret? - mondta Pityu. A szomszéd lakásból egy magas fekvésű női hang hallatszott át a vékony falon; skálázott. Lala-lala-lala.- Ki ez? - kérdezte Pityu.- Egy rádióénekesnő - felelte az ember. Valamennyien hallgattak. - Nos? - mondta Pityu egy idő múlva, hegyes áliával az ember felé intve. - Nos? ... Ne mozgasd a kezed, mert máris lövök. Az ember nyelt egyet. Olyan hangosan nyelt, hogy az egész szobában hallani lehetett. S hirtelen kiabálni kezdett.- De hát mit akarnak, az ég áldja meg magukat! - ordította váratlanul. - Hát ez nem lehet komoly, ezt nem gondolhatják komolyan. Az egyiket nem is ismerem ... Pityu a padlóra köpte a cigarettát, majd lassan, kényelmesen felkelt a hinta székről s hintázó léptekkel az ember elé járult. Egy lépésnyi távolságban megállt tőle, egy ideig nézte, aztán egy hirtelen mozdulattal a nehéz revolverrel fejbeverte. Az ember felüvöltött, megtántorodott. Egy vékony vércsík futott le rögtön az egyik szemére.- Vagyis hogy komoly - mondta Pityu, merően az ember szeme közé nézve. - Egy piszt se halljak többet, különben még hármat kap a-fejére kapsz a fejedre, vén sz ... ! A falon túl a skálázás hirtelen megszakadt. Pityu visszaült a hintaszékbe. A szobában csend volt, csak a fal mellett álló ember nehéz, szaggatott lélegzete hallatszott, mintha valamilyen testsúlyához s korához nem illő, nehéz tomagyakorlatot véglett volna hajtott volna végre. A fújtató lélegzet egyszerre betöltötte az egész szobát, s oly hangosnak hatott, hogy szinte attól lehetett tartani, hogy az utcára is kihallatszik. Egész Nemcsak a tüdejével, egész testével lélegzett, s a teste mögött még valamivel: a halálfélelmével a rémületével, mely nemcsak a verejtéket nyomta ki a bőr pórusain, hanem már a tüdejéből is a jövendő halálhörgéseket.- Hagyd ezt abba! - mondta Pityu idegesen. - Hallod! Hagyd abba ezt a zenét!- Egy poro - mondta Jóska, aki közvetlenül a hintaszék mögött állt, előrehajolt s valamit súgott a mozdulatlanul ülő Pityu fülébe. Arca még a szokottnál is vörösebb volt, homlokáról dőlt a verejték s ráfolyt a szemüvegére, úgyhogy sugdosódás közben ki kellett vennie zsebkendőjét és megtörölni. Pityu mozdulatlan arccal ült és hallgatott.- Tüzet - mondta egy idő múlva. Jóska megrázta fejét. - Tudod, hogy nem dohányzom - mondta felelte ezúttal hangosan -, nincs gyufám.- Tüzet! — ismételte Pityu. Odaát a szomszéd lakásban újra megindult a skálázás. Miska gyufát gyújtott, a cigaretta alá tartotta. A gyufa elaludt. - Hülye! - mondta Pityu. Újabb gyufa gyulladt, Jóska tovább sugdosott.- Ha nem tetszik, mehetsz haza - mondta Pityu hangosan. Jóska újra lehajolt, még valamit súgott mondott a másik fülébe. Ez nem felelt, csak a szája rânduit meg egyszer - Nem unod még, apám? - mondta kérdezte egy idő múlva hangosan. Jóska még egyszer megtörölte szemüvegét. Mikor újra lehajolt, \2l
