Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az emigráció első állomása, Bécs (62-99. levél)

lenére teszi. Más szóval: csak azt hajlandó elvégezni, amihez „kedve van", ami számára is szellemi kalandot jelent. Ez azonban csak féligazság lenne. Az író ugyanis alkatilag állt távol az újságírás szellemétől és szigorúan időhöz kötött tempójától. Nem tudott sem gyorsan fogalmazni, sem első pillantásra ítéletet mondani. Szemlélődő típus, aki ösztönösen is a jelenségek mélyére kíván hatolni. Ezért vonakodik a napi feladatok vállalásától, s ezért merül el - akár hosszabb időre is - a szélesebb összefüggéseket feltáró tanulmányokban, amelyek természetszerűen folyóiratokba kívánkoznak. Ilyen alapon kerül Déry kapcsolatba a Budapesten megjelenő Független Szemlével, amely 1921 januárjában indult, s amely ekkor magányosan vette fel a harcot a liberális és októbrista nézetek védelmében. Déry nem ismerte Czakó Ambrót (1887—1974), a szerkesztőt. A lappal a kapcsolatot részben Bródy Pál (lásd 64/10. jegyzet - közvetítő levelei a hagyatékában), részben Bánóczi Dénes (lásd 65/11. jegyzet) révén tartotta, akinek színház- és zenekritikus testvére, Bánóczi László, a szemle rendes munkatársa volt. A folyóirat történetét és tartalmi ismertetését lásd Független Szemle 1921-1923, Kékmadár 1923. Bp. 1979., 169 p. (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 10.) A levelekben többször is említett tanulmányok - a dadaizmusról és az amerikai magyar költészetről -, amelyek utóbb a Nyugatban és a Független Szemlében jelentek meg, azért is figyelemre méltók, mert szemléltetően fejezik ki az emigrációban újra debütáló író programját és a művészi megformálásról vallott nézeteit. A Móricz Zsigmond agyoncenzúrázott cikkével (Nemzeti irodalom. = Nyugat febr. 16., 4. sz. 245-256.) vitázva amellett áll ki például, hogy a nemzeti jelző ne fedje el a társadalom megosztottságát „a szenvedés és a nyomor hidrafejei" marta sebeket. Programját röviden így fogalmazza meg: „Ma egy feladata van mindenkinek s minden tudománynak: az emberiség jövendő boldogulásán dolgozni inaszakadtáig, mindenki ahogy s ameddig bírja." (Lásd a következő, 78. levél 7. jegyzetét.) A Berlinben, Richard Huelsenbeck által kiadott Dada-Almanacb ismertetésében nem a dada céljaival - nevezetesen, hogy a művészet fejezze ki a világ jelenségeinek összevissza burjánzását - van baja. Fianem azzal, hogy az irányzat képviselői „a világ értelmetlenségét, céltalanságát és káoszát értelmetlen, céltalan és kaotikus formák által akarják közvetíteni". Meggyőződése ugyanis, hogy csak a művészileg megformált nyersanyag válhat kifejezővé. (Lásd a következő, 78. levél 6. jegyzetét.) Miközben az író magánéletét a művészet elvont kérdéseivel való küszködés töltötte ki, a külső világ eseményei sem maradtak visszhang nélkül. Az osztrák-magyar konfliktus hírei, történései betörtek a hétköznapokba - és a levelek tematikájába is. E konfliktus azzal volt kapcsolatos, hogy Magyarország vontatottan hajtotta végre a trianoni békeszerződés Ausztriát illető vonatkozásait. E szerződés ugyanis a nyugati szomszédnak ítélte a mai Burgenlandot. A magyar kormányzat vonakodott az átadással, gazdasági - főleg élelmiszer - bojkottal fenyegetőzött; utóbb különféle szabadcsapatok lepték el Sopron környékét, hogy erőszakkal tartsák vissza a nyugati területek átengedését. Mindez nemcsak feszültséget váltott ki - időnként kényszerű határzárak is akadályozták a Bécs és Budapest közti forgalmat.