Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az emigráció első állomása, Bécs (62-99. levél)

Az 1918 végére kialakult - s korábbi, nagypolgári életformájától igencsak eltérő új, művészi közeg serkentőleg hatott Déry Tibor irodalmi munkásságára. A Veronika utcába elvonulva rendületlen szorgalommal írta elbeszéléseit, amelyeket izzó szenvedélyek irányítottak, s túlnyomórészt az „Elet"-tel való találkozás első, galócási élményeiből táplálkoznak. Mindezt az is lehetővé tette, hogy a család kapcsolatait kihasználva kiváltotta magát a kaszárnyai kötöttségekből. Katonai szolgálatát egy „tárcaközi bizottság"-nak nevezett sóhivatalban tudhatta le - viszonylagos szabadságban, szinte kötetlen irodai munka mellett. Itt ismerkedett meg jövendő feleségével, Pfeiffer Olgával, aki a bizottság titkárságán dolgozott, s akinek révén sikerült további kedvezményeket nyernie. A nagybetűs történelmi események csak távolról érintették ezt a szűkebb világot. Természetes, hogy üdvözölte a háború befejezését, a polgári forradalmat, a köztársaság kikiáltását és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását. Veronika utcai bérlőszomszédjai révén még az akkor alakuló kommunista párttal is kapcsolatba került, hiszen maga is vallotta az igazságos társadalmi berendezkedésnek azt az eszményi rendjét, amely e mozgalom programjában szerepelt. Mindez azonban nem sok változást hoz életrendjében, a Tanácsköztársaság kikiáltását követően sem, amikor - forradalmi nézetei alapján - beválasztják az írókat tömörítő szövetség szűkebb választmányába. A napi politikában nem hajlandó részt venni, még az újságírás vagy a publicisztika szintjén sem. Azt tartja: a szépírónak műveivel kell politizálnia. A legtöbb, amit ezen a téren megenged magának, az az Ady Endréről írt nekrológ, amely - a nemzet sorskérdéseivel viaskodó ún. „magyarság versek" alapján az elhunytat „utolsó nemzeti költő"-ként aposztrofálja. (A hangsúly természetesen az „utolsó" szón van, s az a felfogás jut benne kifejezésre, amely azt sugallja, hogy a nemzetek testvériségét megvalósító jövőben már nem lesz szükség a nemzeti léthez kapcsolódó, „befeléforduló" költészetre.) Talán nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy Déry bizonyos fokú visszahúzódásába - édesapja öngyilkossága is belejátszott. Az eltávozott - félig nyomorékon - abban bízott, hogy öregkorának anyagi hátterét biztosítani tudja majd a Wesselényi utca 13. alatti ötemeletes bérház jövedelme. Amikor azonban tudomást szerez a ház államosításáról, kétségbeesésében a mélybe veti magát. (Déry Károlyban lassan ért meg a távozás gondolata. Búcsúlevelét már 1919 márciusában megírta, de végső elhatározásra csak hónapokkal később jutott - erről tanúskodnak a május 31-i és június 23-i kiegészítések. Levelében családja minden tagjától elbúcsúzik, így Tibortól is: „... a jelenlegi súlyos és szomorú viszonyokat általában, - és különösen az én balesetemből kifolyólag reám nézve tűrhetetlenné vált helyzetet tovább viselni nem vagyok képes, és ennek következtében Tereád nagy feladat vár. Neked nemcsak magadról kell gondoskodnod, úgy szellemileg, mint anyagilag életcélod elérhetése végett, - hanem kell, hogy támasza légy Anyádnak és Zsorzsinak, hogy ez utóbbi tanulmányait rendesen folytassa és bevégezze, Mama pedig minden anyagi gond és zavartól megkímélve, öreg napjait nyugodtan élhesse! - E végre légy okos, ne szorítkozzál csak a jelenre, hanem minden cselekede-