Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

St. Gallen-i iskola (22-48. levél)

• St. Gallen, 1912. márc. 28. Drága Szüleim! Több mint hat napja nem jutottam hozzá, hogy írjak, mivel az utóbbi időben rendkívül sokat kellett preparálnunk a vizsgákra, azok meg a jövő héten lesznek. Legelőször is nagyon köszönöm kedves ajándékodat, ami teljesen váratlanul ért, mivel végeredményben azóta a könyvre is kaptam pénzt. De nagyon jól jött (mikor nem jön jól ilyesmi az embernek?), mivel most a szünidőben sokat leszek szabad, és akkor mégiscsak mindig akad valami plusz kiadás. Az óra is éppen időben jött meg. A kisasszony balesete

1 biztosan nagyon rosszkor jött, remélhetőleg hamarosan meggyógyul, neki is és Nektek is ezt kívánom. Szóval az ünnepség nagy dínomdánommal ért véget

1

, természetesen „plus de bruit que de besogne".

3 Tehát kronológiai sorrendben: 22-én az előestén (és ez az előeste volt egyúttal az aligazgató születésnapja is)

4 már este voltak ünnepi események. Mégpedig, mint a mellékelt program is jelzi: egy szörnyű darab, „Éljen a király", aztán meg a „Manage forcé".

3 Az előbbiben mindenki meghalt a végén, aki csak a színpadon volt. De mielőtt meghaltak volna, még elérte őket azoknak a halálhíre, akik korábban távoztak a színről, és így nem volt alkalmuk a közönség előtt meghalni, de végeredményben mégiscsak meghaltak - a másodikban pedig, amit tényleg egész jól játszottak, a négy utolsó francia volt, az első görög, a második argentin. Szerepelt még benne: egy amerikai, aki Budapesten él, egy spanyol, egy lengyel és egy svájci (mellesleg az igazgató fia, aki nagyon hosszú szerepet játszott, nagyon rosszul!), szóval tényleg - (Istenem, milyen rossz a gép!) - nemzetközi színházi klub! Mr. Herminjard tanár

6

, nagyon intelligens ember, jól is játszott. Másnap volt tehát a nagy nap. Félórával később keltünk. Reggelire kakaót kaptunk. Azután 9.30-tól körülbelül 12 óráig koncert. Az igazgatót frenetikus taps köszöntötte. Az ebéd viszont tényleg nagyon szép volt. A termet gyönyörűen feldíszítették virágokkal, pálmák mindenütt, nagy virágcserepek az asztalokon, és a bort nem kiporciózva kaptuk, hanem oda voltak téve a teli palackok, és az ember annyit tölthetett, amennyit csak akart. Minden társaságnak megvolt a saját asztala, a brazilok természetesen pezsgőt ittak. Mindenki a maga társaságának megfelelő színt viselte, vagyis a nemzetéét, a különböző társaságok elnökei pedig hatalmas selyem vállszalagot. Természetesen a brazilok a legnagyobbat. Aztán tálaltak, minden egyes fogás után tartottak egy beszédet, összesen tizenegy darabot, aztán vége lett a dolognak. Volt ott egy csomó meghívott vendég, mind tetőtől talpig elegánsan. Az intézet néhány régi diákja is eljött a gratulációra, az egyikük például egyenesen Brazíliából. Ebéd után a titkár nem kevesebb, mint 280 üdvözlőtáviratot olvasott fel a világ minden sarkából. Levelet vagy 300-at kapott.