Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
St. Gallen-i iskola (22-48. levél)
paraszttal dulakodnak. Öltözik mindenki, a professzor, aki a mi emeletünkön lakik, fogja a revolverét, egy öreg, rozsdás pisztolyt a 70-es évekből, ami rá veszélyesebb, mint a többiekre, és néhány kalandvágyó alakkal a nyomában (én nem voltam köztük, semmilyen botom nem volt, meg kedvem se, hogy késelők közé keveredjem, ha nem muszáj) hanyatt-homlok rohan le három emeletet, átugrálnak a folyosóablakokon, és a két ember segítségére sietnek. Aztán kénytelenek is voltak megtorpanni, mivel az intézet teljes professzori kara ott volt azok körül. Hogy letartóztassák őket, telefonáltak a rendőrségnek. Hajnali 4-kor meg is jelentek két főnyi haderővel, és az egész intézet olyan dühös volt rájuk, hogy jobbnak tartották, ha azonnal visszavonulnak. A szegény éjjeliőr egészen össze volt verve, az arca tele karcolással és tiplivel. Figyelmeztette a részeg bandát, hogy éjjel ne csináljanak olyan lármát, azok meg nekiestek. Négyet leütött a kaucsukbotjával, a többiek széttörték a botját, és elagyabugyálták. (Revolvere nem volt. Erted Te ezt: éjjeliőr revolver nélkül?) Minthogy valószínűnek tartotta, hogy a következő éjjeleken ezek vissza fognak jönni, összebeszélt velünk, ha megfújja a kürtjét, akkor az egész Ulrichshof 40 fő botokkal felfegyverkezve, amilyen gyorsan csak lehet, lerohan, hogy alaposan megleckéztessük a fickókat. Szóval most a jelre várunk! Eddig összesen háromszor kértem engedélyt, hogy egyedül bemehessek a városba (és azonnal meg is kaptam). Végül is a városban semmit nem lehet csinálni; néha biliárdozom, voltam egyszer a kinematográfban, de már untat. Elúsvét után valószínűleg monitor 3 leszek, az nagyon jó lesz a tanulmányaim szempontjából. A szünetben amúgy is sokat fogok dolgozni, az egész délutánom felszabadul, és csak délelőtt lesznek órák a Bureau commerciale-ban. Aztán, Mama, arra szeretnélek kérni, hogy menj el a Népoperába az orosz balettra. Egyszer már írtam Neked, de Te nem feleltél rá. Most viszont, ahogy az újságban olvasom róla a kritikát' 1 , még jobban el vagyok ragadtatva, és nyomatékosan ajánlom, hogy nézd meg. Ilyesmit nem mindennap lát az ember. Nina nénitől 7 kaptam egy nagyon kedves, de saját maga és a betegsége miatt nagyon kétségbeesett, nyolc oldalas levelet. Biztos megint nagyon rosszul van! Válaszoltam neki, Nagymamának szintén írtam, most már csak Jenny néni 8 van hátra. Mikor utazik a Néni Eondonba? Most nyilván rettentő boldog, és én tiszta szívemből kívánom neki ezt a boldogságot, bár korábban nem volt teljesen a tudatában, mennyire boldogtalan. Talán csak most fog rájönni. Andor, amióta itt vagyok, már háromszor írt. Finoman figyelmeztetni fogom, hogy írjon Nektek. Most jobb barátok vagyunk, mint azelőtt bármikor. Kérlek, légy olyan jó, add meg nekem Schwester Hedwig* címéti Csókol Mindannywtokat ezerszer a Ti Tibulitok 1912. III. 10.
