Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

St. Gallen-i iskola (22-48. levél)

állt azoktól az elvárásoktól, amelyek a korábbi kereskedelmi akadémiát s e svájci folytatását jellemezték. Már jóval korábban felszínre törtek eredendően humán vonzalmai. Osztálytársa és barátja, Grósz Andor révén megismerkedett a modern magyar irodalommal, rajong Ady Endre (1877-1919) szimbolista költészetéért - és az új utakat kereső képzőművészetért, amelynek magyar képviselői a német Die Brückéhez és a Blaue Reiterhez hasonló Nyolcak elnevezésű csoportosulásban fejtették ki tevékenységüket. (Grósz Andor neve a továbbiak során többször is visszatér a levelekben. Déry őróla mintázta a börtönben írt G. A. úr X.-ben regényének címadó alakját. De részletesen szerepel barátságuk kialakulása és története a regény előtt megfogalmazott visszaemlékezéseiben: Börtönnapok hordaléka. Bp. 1989., 63-68., 89-90., és az ítélet nincs önéletrajzi regénye „Feltámadás Kisdörgicsén" című fejezetében is.) A tizennyolc éves ifjú úgy hagyja el Budapestet, hogy előfizet az 1908-ban indult Nyugat című folyóiratra, amelynek minden egyes számát végigtanulmányozza, s születésnapi ajándékként azt kéri biermann nagybátyjától, hogy az ugyancsak fizesse elő számára az 1910-ben alapított, liberális szellemiségű és szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkező Világ című napilapot. (Bár ez utóbbi vonatkozásról nem biztos, hogy tizenhét évesen már tájékozódott.) A St. Gallen-i viszonyokat jólneveltségből elfogadja, de az előírtakból csak a kikerülhetetlenül szükségeseket hajlandó órarendjébe felvenni, s makacsul védelmezi maradék idejét, amelyet - mint azt szeptember 29-i levelében dr. Ullrich Schmidt a mamának írja - „művészi hajlamai"-nak kíván fenntartani. A kezdetek azonban még teli vannak várakozással. A mama - rövid müncheni kitérővel - személyesen kíséri el fiát Svájcba. Aki az intézetbe - a még ma is meglévő nyilvántartás szerint - 1911. szeptember 16-án lép be, s már két nap múlva elkezdi sorjáztatni azokat a beszámolókat, amelyek nemcsak életrajzi szempontból érdemelnek figyelmet, hanem mint az intézetben folyó pedagógiai tevékenységek sajátos és ritka dokumentumai is. (Erre való tekintettel a mamának címzett levelek mellett egy a papának írt beszámolót is besoroltunk gyűjteményünkbe.) A már említett nyilvántartás szerint a tanulmányait immár véglegesen lezáró tizennyolc éves ifjú - 1912. július 17-én hagyta el az intézetet. Tegyük hozzá: ezzel még nem szakadtak meg véglegesen St. Gallen-i kapcsolatai. Mint annyi végzős - néhány hónap múltán -, ő is felkeresi leveleivel az intézet igazgatóját, akiben az itt töltött időszak alatt megérezte a jóindulatot és az átlagosnál mélyebb beleérző készséget. E némi csipkelődéssel is fűszerezett levelekről, amelyek kivonatai az Auf dem Rosenberg 1912/13-as évfolyamában is megjelentek, részletesebben írtunk St. Galleni kaland című tanulmányunkban. In: B. F.: Megnyugodva és megbékélve. Bp. 1994., 10-14.