Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)
Kísérlet a polgári érvényesülésre, Párizs (122-146. levél)
Neked, amikor egy hónappal ezelőtt kisegítettél 2000 F-nal, de a pénzt mint üzleti tőkét kértem, és annak tekintettem, s hétfőn a nyereségrésszel együtt visszakapod. Jaquemyns 2 pénzét (1000 F) annak idején nemcsak az üzlethez adtad, hanem a hazautazásodra is használtad. A szemrehányásaidnak, Mamus, néha olyan a tónusa, mintha én valami tehetős, jól szituált ember volnék, aki, mint hálátlan fiú, nem akar segíteni az édesanyjának. Szeretnék olyan helyzetben lenni, hogy segíthessek Neked! Az üzletek megindultak. Hogy mi lesz belőlük, azt még nem tudom, de remélem, valahogy mégiscsak menni fog. Arányiék vannak itt, Francis 3 koncertjeinek szép sikere volt, már új koncertekre is szerződtették. Leót is láttuk egyszer, közölte velünk, hogy ajándékot hozott nekünk Jenny nénitől. Hogy mi az, nem tudom, mivel Leó még nem hozta el és közben el is utazott Londonba: mindenesetre add át Jenny néninek sok csókomat és köszönetemet, s ne haragudjék, ha csak később írok majd neki. Georgl írt nekem, azt mondja, hogy a Veled szemben fennálló adósságát megelégedésedre rendezi. 4 A munkához egyelőre nem jutok hozzá, később valószínűleg még kevésbé. Nina néninek ma írok. Különben nincs semmi újság, Mamus, - folytatás holnapután. Mi van CzigányékkalV Ezer csók a Te gyerekeid 1 Levelében, úgy tetszik, a mama már megsejtett valamit. S az itt következő ügyetlen mentegetőzés csak megerősíthette gyanúját. 2 Jaquemyns & Chantraine (Bruxelles, 10, Galerie de la Reigne) - egyike Déry üzleti partnereinek, illetve hitelezőinek. 3 Francis - Arányi Ferenc (lásd 99/1. jegyzet). A Berlinben élő hegedűművész hosszabb ideig Párizsban koncertezett. 4 A már Boszniában működő ifjú szintén pénzügyekkel küszködik. Barcson csinált adósságát, amelyet a mama rendezett helyette, még mindig nem fizette vissza. 5 Szilasi Vilmos húga, Boriska, és férje Czigány Dezső (1883-1937) festőművész, a magyar avantgárd törekvéseket elindító Nyolcak csoportosulás (1907) alapító tagja. 145 Az alábbi töredék már csonkaságában és zilált mondataiban is jelképes és önmagáért beszél.