Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az emigráció első állomása, Bécs (62-99. levél)

Az előző levél bevezetőjében említett A Kriska című kisregény honoráriuma (13 folytatásban közölte a Szabadság!) kellő anyagi alapot kínált ahhoz, hogy a lassan egy éve hányódó házaspár végre néhány heti pihenéshez és nyugalomhoz jusson - távol a napi kenyérgondoktól és a mama zsörtölődéseitől. A St. Gilgen melletti és a St. Wolfgangsee egy rejtett kis öblében fekvő Fürberg, amely egyetlen panziónak ad helyet, ideális zug a kikapcsolódásra. De a nászút kifejezés is eszünkbe juthat, hiszen a két fiatal végre itt jut lélegzethez, s ahhoz, hogy gondtalanul örömet leljenek egymásban. Idejövet, augusztus elején néhány napot a Semmeringen és a Keleti Alpok legismertebb csúcsa, a Schneeberg közelében töltöttek, s Fürbergből is tettek kisebb-nagyobb kirándulásokat a Salzkammergut szemet gyönyörködtető tájain. Idejük java részét azonban a tóparton töltik - Olga köt, a levélíró versekkel bíbelődik. Itt bomlik ki - zengő napfényben és szemkápráztató színekben - költészetének az az ága, amely a Németh Andorral való együttléteik alatt született, s amely az expresszionizmus egyfajta lágy, „megszelídített" változatával jellemezhető. A tóhoz és a Tó, hús, nap címűeket a testi szerelem és a zavartalan biológiai létezés öröme hatja át s a természet harmóniájának fenntartás nélküli eszményítése: az az életérzés, amely a lassan kötetté formálódó Ló, búza, ember című versciklus alaphangját meghatározza. Szövegeik kritikai jellegű újraközlése: Kék üvegfigurák. Bp. 1998. (Déry Archívum 2.) Az idill ajándéka azonban még ebben a kötetlen kikapcsolódásban is csak egy-egy ritka pillanat: a létezés kiegyensúlyozottságát itt is megzavarja az emberi természet önző célratörése s agressziójának különféle emléke. Az asztalos című vers az erdőket pusztító fakitermelést, a természet adományaival való önző rablógazdálkodást ítéli el. Az ökör és a szent új, XX. századi legendát teremt, amelyben az üldözött hátára veszi a jégtáblák között fuldokló üldözőjét, s az egyetemes szeretettől áthatva megmenti életét. - Talán nem állunk messze az igazságtól, ha e történetet összefüggésbe hozzuk a hely szellemével, a X. században élt Szent Wolfgang helyi legendájával - és a bukott forradalmat követő üldöztetések élményével. Mely utóbbi - a megbocsátó üldözöttel és a megtért, sőt szentté vált hóhérával, akit piros léggömbök emelnek az égbe - egyben szemléltetően érzékeltetheti: mi is rejlett valójában Déry ekkor vallott kommunizmusa mögött. (A fürbergi nyár költői termésének további részleteit lásd Salzkammerguti élmények Déry Tibor költészetében című tanulmányunkban. In: B. F.: Megnyugodva és megbékélve. Bp. 1994. 15-25.) Befejezésül megjegyezzük: St. Gilgen és Fürberg távolról sem volt ismeretlen a jómódú magyar középosztály előtt. A kis panzió ma is meglévő vendégkönyvei számos hazánkfiának nevét őrzik - már a századforduló legelejétől kezdve. Déryék ittlétének emléke azonban hiányzik lapjairól.