Déry Tibor: „Liebe Mamuskám!” Déry Tibor levelezése édesanyjával (Déry Archívum 10. Balassi Kiadó–Magyar Irodalmi Múzeum, Budapest, 1998)

Az emigráció első állomása, Bécs (62-99. levél)

vánítását - már csak a mamára való tekintettel is, akitől lelkileg sohasem szakadt el igyekezett gondosan elkerülni. Bécs, 1921. máj. 4. Drága Mamus! Azt terveztem, hogy házasságkötésünket - kapcsolatunk nyilvános és formális megpecsételését - személyesen közlöm Veled; sem azt nem akartam, hogy levélhői, sem pedig azt, hogy valamely harmadik személytől értesülj róla, mivel biztos voltam benne, hogy bántana, ha nem személyesen tőlem, elsőként tudnád meg; most viszont a Nina néni megérkezése meghiúsította ezt az elképzelésemet, hiszen lehetetlen tőle elvárnom, hogy - jobb meggyőződése ellenére - minden, nyilván minuciózus kérdésedre ne az igazat mondja. Azért szorgalmaztam már hónapok óta a bécsi utadat, hogy mindannyian elkerülhessük ezt a félig suta, félig bosszantó helyzetet; még az is megfordult a fejemben - röviddel az után, hogy végleg letelepedtünk Bécsben -, hogy személyesen megyek el Budapestre. Ezt azonban nem tudtam megtenni, mert nem volt pénzem, később meg már lehetőségem sem, éppoly kevéssé, mint Olgának, hogy Hozzád utazzon - holott sokáig ez volt a szándékunk! Hivatalos házasságkötésünket - végül is tízperces formaság az anyakönyvvezető előtt tényleg puszta formaságnak tekintem, hiszen abban a pillanatban, ahogy Olgával külföldre utaztam, egyedül és egymásra utalva (mert jó darabig éltünk az ő keresetéből!), ettől a pillanattól fogva a szerelem mesterséges megtartóztatása, illetőleg a legalizált formájának be nem tartása csak indokolatlan és abszurd gyötrelem lett volna. Mert mi tartott volna vissza bennünket, akik végül is valóban össze akartunk házasodni, és kettesben egyedül, egymásra utalva éltünk idegenben, mi tartott volna vissza bennünket, miféle ok, attól, hogy szeressük egymást és hogy szabad utat engedjünk a szerelmünknek? Ilyen okról nem tudtunk, mint ahogy éppoly kevéssé volt okunk arra is, hogy ne adjuk meg a legális formáját ennek a kapcsolatnak. Neked is kellemetlen, sőt talán még kínos is lett volna, ha Olga a „szeretőm", nem pedig a feleségem. Persze valamelyest más lett volna a helyzet, ha otthon maradunk Budapesten: akkor lett volna értelme betartanom az ígéretemet, hogy nem nősülök meg addig, amíg Te anyagilag nem vagy bebiztosítva. Hiszen akkor a Te háztartásodban éltem volna továbbra is, Olga a magáéban, a házasság pedig egy harmadik háztartást igényelt volna; így viszont, minthogy szükségesnek bizonyult, hogy elmenjek Budapestről, és ezért ki kellett válnom a háztartásodból, nem volt rá okom, anyagi okom sem, hogy az együttéléstől elállják; annál is kevésbé, mivel a tényleges együttélés - kiderült, hogy még lényegesen olcsóbb és praktikusabb is. Szóval alapjában véve a hivatalos házasságkötés részünkről puszta egyszeri formaság volt. Hogy erről mostanáig nem értesítettelek, azt a levél elején elmondottak indokolják, és mert tudtam, hogy a formaságoknak is nagy jelentőséget tulajdonítasz, és ezért nem akartam, hogy akár csak a legcsekélyebb mértékben megbántódj. De még egy másik oka is volt ennek. Nagyjából két hónappal ezelőttig mindkettőnknek fölöttébb bizonytalan volt az egzisztenciája, és kemény küzdelmünkbe került, amíg fix állást és biztos megélhetést szereztem