Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
Több mint egy félórai megfeszített munkába telt, amíg végül is ráhúzták a láncot a fára. Egy alkalommal Laci bácsi kabátujja tüzet fogott, Áron csuklóját pedig felvérezte a lánc, a zsebkendőjével kellett bekötnie, mert dőlt belőle a vér. Újabb tíz percbe került, amíg a kocsit meg tudták fordítani, hogy ráakaszthassák a láncot. A tűz időközben egyre lejjebb nyomult a domboldalról az országút felé. Mire a fatörzset elvontatták az út szélére, a kocsit újra visszafordították és útnak indultak, a csendes déli szél elállt, és a füst lomha hömpölygéssel megindult a lejtőn.- Fiacskám, most aztán gyorsan - dadogta Laci bácsi fulladozva -, különben nem jutunk keresztül! Az erdőkezelőség háza egy kis fennsíkon állt, amelyet csak néhány ritka borókafenyő szegélyezett. Áron, mihelyt megpillantotta a fák közül kimagasló kéményét, dudálni kezdett. Néhány perc múlva már hallani lehetett az asszonyok kiáltozását. Az országút mentén álltak. Öten voltak, Bádogosné, a három gyereke és egy öreg cseléd. Sápadtak, izgatottak voltak, de meglátszott rajtuk, hogy sejtelmük sincs a veszély nagyságáról- Csakhogy itt vannak! - örvendezett Bádogosné. - Milyen jó, hogy teherkocsin jöttek, most legalább a bútort is elszállíthatjuk.- Fel a kocsira! - ordította Laci bácsi. - Gyerünk, ne gondolkodjék Bádogosné! - Lehajolt, felkapta az egyik gyereket,s felemelte a kocsira. Áron a legkisebb gyereket húzta fel, s az apja ölébe ültette, Bádogosnét és a cselédet a harmadik gyerekkel együtt Laci bácsi rántotta fel a kocsira, jóformán még mielőtt megértették volna, hogy mi történik velük. Másfél óra múlva Gyulaházára értek. *- Derék gyerek vagy! - mondta Áronnak aznap este Serfőző igazgató úr. - Éppolyan derék ember lesz belőled, mint az apád! Mondd csak, fiam, nem féltél te abban az égő erdőben? Áron a lábait váltogatta szörnyű zavarában.- Csak egyszer ijedten meg igazán, igazgató úr! - mondta. - Amikor felértünk a kezelőséghez, és a Bádogos néni azt akarta, hogy hozzuk ki a bútorokat a házból. Én akkor már láttam, hogy a tűz belekapott a száraz fűbe, és tudtam, hogy hamarosan el fogja érni a fészert. Egy negyedórával azután, hogy elindultunk, már fel is robbant a dinamit. Hat-hét kilométerre voltunk, de még ott is utolért a légnyomás. Az igazgató megsimogatta a fejét. - Jól van, fiam - mondta -, eriggy most haza! De Áron nem mozdult. Felemelte fejét, s nyílt tekintetével az igazgató arcába nézett. 138
