Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
<S9» Ars- Gyerünk, Borcsik, hozza ki a kocsit a garázsból! - kiáltotta. - Nincs egy perc vesztegetni való időm. Én is magával megyek! Áron érezte, hogy apja erősen megmarkolja a vállát. Felnézett rá, a deres bajszú arc furcsán rángatódzott. A feléjük futó öregember félúton hirtelen megtorpant.- Mi az, miért nem mozdul, Borcsik? - kérdezte reszkető hangon. - Maga sem akar menni?- Nem mehetek - felelte Borcsik csöndesen.- Megbolondult? Miért nem mehet? Borcsik lehajtotta a fejét, a lélegzete nehezen járt.- Nem mehetek! - ismételte konokul - Nem mehetek! - mondta harmadszor is.- Gyáva kutya! - morogta tisztán hallhatóan az öreg. Egy pillanatra csend lett. A mozdonyvezető elfordult, az egyik vonatkísérő lesütötte a szemét és elvigyorodott. Aztán felcsendült Áron vékony gyerekhangja.- Az édesapám azért nem mehet, mert vak! - kiáltotta teljes erejéből. - Tetszik érteni, Laci bácsi, vak!... Három lépésre sem lát el! De én majd elviszem a kocsit, ha megengedi! Az apja úgy belemarkolt a vállába, hogy majdhogy a könnye ki nem csordult a fájdalomtól - Hát te tudsz vezetni, Áron fiam? - kérdezte- Hogyne tudnék! - felelte a gyerek izgatottan. - Eleget mentem Józsival! A múltkoriban egészen Hévízig én vezettem. * Az országút két kilométernyire az állomástól erősen balra kanyarodott. Itt már a hegy nem takarta el az erdőt, és az égő fák fölött, mint egy koromfekete tenger, vastag fustfelhő lebegett. Áron 35-40 kilométer gyorsasággal vezette a nehéz teherkocsit, amely irgalmatlanul zötyögött és rázott a hepehupás keskeny országúton. Az apja mellette ült a bakon, az öreg Laci bácsi hátul állt, a kocsi oldalfalába kapaszkodva. A levegő rövidesen olyan füstös lett, hogy mind a hárman szakadatlanul köhögtek. A tűz a Jolcsva felől húzódó erdőszakaszt emésztette, azt a részt, amely az országúttól balra vonult. Egyelőre még meglehetős távolságban maradt az úttól, s minthogy szél nem fújt, csak önnön erejéből teijeszkedett tovább. Az út jobb oldalára, úgy látszik, még egyáltalán nem kapott át. Minél jobban közeledtek azonban céljuk felé, a hőség és a füst annál tűrhetetlenebbé vált. Az országút hatalmas kanyarodókkal haladt előre a völgy hullámvonalát követve, nem úgy, mint az iparvasút, amely átvágott a szurdé- kokon, és nyílegyenesen haladt az erdő közepén; a kocsinak tehát körülbelül ötször-hatszor akkora utat kellett megtennie, mint amennyit a vonat futna be. Ráadásul az út, az első tűrhetőbb szakasz után, oly járhatatlanná vált, hogy Áron nemsokára 10-15 kilométerre lassított le, s még így is meg kellett feszí------------ 136------------
