Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
nmrftv- Értem - bólogatott az igazgató. - Nem akar megválni a gyerekeitől! Hát akkor két hét múlva induljon Borcsik, de egy nappal sem később! * Július elején költöztek fel az erdőbe. Az iparvasút vitte fel őket, az egyik vagonba egy deszkapadot raktak, megtámasztották néhány pallóval, a hatalmas, öreg bőrönd a pad alá került, Rózsika az apja ölébe. A szerelvény a rönktér mellett vesztegelt. Egy zsák lisztet s néhány zsák krumplit kellett felvinni az erdőbe, arra vártak. Edényt, élelmiszert nem kellett vinniök, a kosztjukról az erdőkezelőség gazdaasszonya fog gondoskodni, aki a többi tisztviselőre is főzött. Csak ruhát és ágyneműt csomagoltak be, a házat lezárták. Rózsika sikongott a boldogságtól, amikor felemelték a nyitott vagonra Még sohasem volt az erdőben, és iparvasúton is csak egyszer utazott, két évvel ezelőtt, amikor az apja egy vasárnap az első állomásra, Gyulaházára vitte.- Mikor indulunk már? - kérdezte szünetlenül. Áron a vonat mellett állt. Sovány, beesett volt az arca, a szeme alatt sötét árkok húzódtak. Egy darab krumplicukrot majszolt.- Felülhetek a mozdonyra, édesapám? - kérdezte csillogó szemmel.- Nem - mondta az apja kurtán. Áron rögtön megértette. Hát persze, gondolta, disznóság is, hogy egyedül akarom hagyni! Uramisten, mi lesz ott fenn az erdőben? Nem beszéltek erről egy szót sem, de Áron tudta, hogy az apja lelkét milyen sötét kétségbeesés üli meg. A szokatlan, új környezetben, a még be nem idegzett munka közben csak a csoda mentheti meg attól a félig vak embert, hogy el ne árulja magát! Ezer veszély leselkedik rá mindenfelől, s hiába lesz Áron mellette, a szemét nem adhatja neki kölcsön. Lenn, a placcon sima deszkapallón járt az apja, de mihez fog kezdeni az erdőben, ahol gödrök, buckák, kiálló fagyökerek, lehullott ágak között a lába nem fogja megtalálni az utat! Hogy egyéb bajokról ne is beszéljünk, gondolta Áron, s a szíve elfacsarodott. Nem vezethetem, mindenki szeme láttára, a kezénél fogva, mint egy gyereket! Az erdőkezelőség épülete Jolcsván állt, az iparvasút végállomásán, ahova körülbelül három óra alatt fog elérni a vonat. Reggel hét órakor indultak, kilenc-fél tízre legkésőbb fenn lehetnek. Eleinte az út kopár területen, kivágott erdők között vezetett, a Jolcsva-patak mentén, amelynek medre már rég kiszáradt a kánikulai hőségben. Hetek óta egy szem eső nem esett, a vörös agyag- föld nagy repedésekkel, szikkadtan lihegett kétoldalt a vasúti töltés mentén, a fiatal fenyőültetvények sárgára sült levelekkel kókadtan lengedeztek a szélben. De Gyulaháza után már megváltozott a vidék. Itt sem esett ugyan eső május óta, de a hegytetőről egy kis friss szél húzott le, s lehűtötte az ember bőrét. A szél lecsapta a füstöt, Rózsika nem győzte a kormot törülgetni rózsás arcocskájáról. 132
