Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)
Egy elmaradt „ponyvatörténet” - Áronból ember lesz
Áronnak könyörgésre kellett fogni a dolgot, s még akkor is jó tíz percbe telt, amíg meglágyította Józsi szívét. De amikor végül is felugorhatott az ülésre, Józsi gázt adott, és a súlyos kocsi kigördült a garázsból, nem cserélt volna egy miniszterelnöknek a fiával sem. * Éjjel arra ébredt, hogy a vállánál fogva rázzák. Az apja állt az ágyánál. Áron rémülten felült.- Mi baj van, édesapám? - kérdezte, s tenyerével megdörzsölte a szemét. Az apja csendesen állt az ágy fejénél, kezét kisfia vállán nyugtatva. Nem gyújtotta meg a villanyt, csak a szomszéd szoba nyitott ajtaján vetődött be egy sárga fénycsík, de Áron még így is kivette, hogy az apjának szokatlanul komor az arca.- Mi baj van, édesapám? - ismételte riadtan.- Öltözz fel, Áron - mondta az apja. A gyerek azonnal kiugrott az ágyból.- Csendesen! - mondta az apja. - Ne keltsd fel Rózsikát! Áron sietve felöltözött. Apja nem mozdult mellőle, de a fiú nem mert többé az arcába nézni. Valami nagy baj történhetett, gondolta szorongó szívvel, mert az még nem fordult elő, hogy az apja éjnek idején felkeltette volna. Csak nem most akarja elővenni az intőért?- Menj be a nappaliba! - mondta az apja, amikor elkészült az öltözködéssel. Áron lábujjhegyen kiment a szobából. Apja még néhány pillanatig a hálóban maradt, aztán furcsán botorkálva, mintha részeg lenne, bejött a nappaliba, s behúzta maga után a hálószoba ajtaját. Áron a szeme sarkából lopva az arcába nézett, hogy megállapítsa, nagyon dühös-e az örege; csodálkozva látta, hogy a haragnak nyoma sincs az arcában, de a szeméből vastag könnyek buggyannak elő. Úgy megijedt erre a látványra, hogy mukkanni sem tudott. Az apját még csak egyszer látta sími, akkor, amikor az édesanyja meghalt, de ennek idestova most már nyolc éve, s az emlék elhalványodott a gyerek szívében. El nem tudta képzelni, hogy most milyen csapás érhette az apját, hogy megint sírva fakadt.- Ülj le, Áron! - mondta ez, de maga állva maradt... - Szükségem van a segítségedre! A gyerek lelke egy csapásra megkönnyebbült.- Igenis, édesapám - mondta, s engedelmesen leült.- Hová ültél le? - kérdezte az apja. Áron elcsodálkozott.- Hát nem látja, édesapám?... Ide, a kis székre!------------ 124------------
