Déry Tibor: A Halál takarítónője a színpadon. Cikkek, nyilatkozatok, jegyzetek 1921-1939 - Déry archívum 5. (Budapest, 2004)

Szellemi utóvédharc a harmincas években - [Válasz az Új könyvek könyve kérdéseire]

(Kőhalmi Béla gyűjteményeiről l. az írók és könyvek. Magyar írók könyvekről és az olvasásról. Bev., szerk. Batári Gyula. Bp., 1978. NPI. 3-5. előszavát.)

Dérynék a szokványostól eltérő feleletei nem kívánnak kommentárt.

E

ngedélyét kérem, hogy érdekes kérdéseinek megválaszolása helyett megindokolhassam, miért nem válaszolok.

Többféle okból. Az egyik, hogy mindig megszégyenítőnek érzem, ha a még élő írót műve elé állítják, önvallomásokat kémek tőle, tehát tulajdonképp mellébeszélést, s ezzel meghamisítják önmagának pontos és tiszta, egyetlen méltó megfogalmazását, azt, amelyet művében ad. Eltekintek ezúttal a lehetséges alacsony kisiklásoktól, amikor az író közönségének kedvében igyekszik járni, s a magánéletére irányuló többé-kevésbé nemtelen kíváncsiságot kielégíteni, eltekintek attól a szégyenteljes komédiás ösztöntől, amelynek hála - mihelyt alkotóból közszereplővé válik - önkéntelenül azzá játssza ki magát, aminek az olvasók látni szeretnék, eltekintek attól a legtöbbünkben lakozó szolgalelkűségtől, amelynek szavára - ha valódi munkahelyéből kizökkentették - sietve a gyakorlati hatalom, az uralkodó osztály szolgálatába szegődik, s csak arra a magasabb veszélyre gondolok, hogy az író nem tud kibújni bőréből: ha közölni akar, akkor is alakit. Attól tartok egyszóval, hogy nem tudnék őszinte lenni. Az emberi őszinteségnek, amit Ön tőlem kíván, mihelyt tollat veszek kezembe, fölébe helyezném a művészi őszinteséget, kért adatok helyett egy alakított arcképet készítenék, amely egy többféle szempontból s különféle indulatokkal fegyelmezett valóságot ábrázolna, s amelyből éppolyan távolságról kellene visszakövetkeztetni szerzőjére, mint novelláiból vagy regényeiből. Meggyőződésem szerint történelmi szempontból semmilyen író önéletrajza vagy vallomása nem lehet hiteles. Ugyanolyan elbírálás alá esik, mint bármilyen más műve, s legföljebb azt az örvendetes és több szempontból megnyugtató célt szolgálja, hogy majdani életrajzíróit némileg megőrjítse. Igaz, hogy ha ez sikerül, máris igényt tarthat a filológusoktól meggyötört emberiség hálájára.

Egy másik ok, amiért csak nehezen tudnám rászánni magamat érdekfeszítő kérdéseinek megválaszolására, az a meggyőződésem, hogy azok a könyvek, amelyeket semmi áron sem akarnék másodszor is elolvasni, nagyobb hatással voltak rám, mint azok, amelyeket tízszer is átböngésztem. Attól tartok, hogy az erkölcsileg gyatra, vagy művészileg bárgyú könyvek éppoly sugalmazón alakítják az embert, mint a tiszteletre méltó olvasmányok, s minthogy aránytalanul nagyobb a számuk, nagyobb figyelmet s helyet kellene számukra szorítanunk, mint klasszikusainknak. Ha az írói vallomások hiteléről elmondott------------ 103 ------------