Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Bohacsek úr - sikította a lány rémülten, amikor észrevette, hogy a férfi feléje indult -, hisz szavát adta, hogy ... Nem bírta befejezni a mondatot. A férfi egyik kezét a szájára tapasztotta, a másikkal átfogta a derekát, s magához szorította. Apró sertésszeme gonoszul villogott. - Lárifári - dörmögte -, mi az, hogy a szavamat adtam? Hát most visszaveszem. A fontos az, hogy megfogtalak, tubicám. Káromkodva elkapta a kezét, a lány az ujjába harapott. - Ha még egyszer megharapsz, úgy pofon váglak, hogy elájulsz! - ordította, mialatt a sikoltozó, kézzel-lábbal kapálódzó lányt az ágy felé cipelte. - Azt hiszed, nem bánok el egy ilyen nyápic békával? Hirtelen megállt, és csodálkozva felütötte fejét. Irma érezte, hogy karjának szorítása a derekán meglazul, a fogása határozatlanabbá válik. - Hát maga mit akar itt? - hallotta feje fölött a férfi zsíros hangját. Összeszedte minden erejét, s egy rántással kiszabadította magát a vastag kar szorításából. A térdére esett, de rögtön hátrafordította fejét. - Ments meg, Jani! - sikította, amikor megpillantotta a fiút a nyitott ajtóban. - Jani, az Istenéit, ments meg, ments meg! A fiatal férfi mozdulatlanul állt az ajtóban. Fejét kissé előreszegte, mint egy megtorpant bika, s noha a petróleumlámpa csak halványan világította meg a szobát, látni lehetett, hogy arca sötétvörösre pirul, s meztelen nyakán és halántékán vastagon kidagadnak az erek. Ajkai elfehéredtek. - Kit keres? - kérdezte Bohacsek bizonytalan hangon. - Mit akar? A fiatal férfi megrázkódott, aztán lassú, súlyos léptekkel megindult Bohacsek felé. Ez rögtön hátrálni kezdett. Vastag, vörös tokája elfehéredett a rémülettől, kezét a hasára szorította. - Mit akar tőlem? - hápogta. - Én nem ismerem magát. Miért nem felel? Hátával a falhoz ért, meg kellett állnia. A lány időközben már feltápászkodott a földről. Szoknyája estében elszakadt, meztelen térde kilátszott a széthasadt szövet közül. Apró kezével görcsösen megfogta Jani karját. - Jani - sikította kétségbeesetten - ne üsd agyon, mert felakasztanak! A férfi nem nézett feléje. Irma csak most látta, hogy a szeme véres, s az ajkai úgy reszketnek, mint a kocsonya. - Az istenéit, Jani, térj magadhoz! sikította falfehér arccal. De a megdühödött férfi nem hederített rá. Előreszegett fejjel állt Bohacsek előtt, és véres tekintetével az arcába meredt. - Ne bántson, kérem - mondta az dadogva -, ne bántson, az Istenért! Szavamat adom, hogy soha többé nem nyúlok hozzá! Akar pénzt? ... Mit akar tőlem? Félreugrott, Jani ökle az arca helyett a vállát érte. Megtántorodott, s a tűzhely felé szaladt. Az asztal feldőlt, a petróleumlámpa kialudt. Mire Jani le-