Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

Visszafutott a kis házba, levetkőzött, törülközőjével szárazra dörzsölte magát, s ruhát váltott. Ez a foglalatosság kissé eltérítette gondolataitól, amelyek között csak egy volt, amely egy kis vigaszt rejtegetett számára: hogy Jani ebben a viharban bárhogy akarna is, nem tudna átkelni a vízen. Kinézett az ablakon; a sürü esőfüggöny teljesen eltakarta a túlsó partot. Mire visszaült az ablakhoz, megpillantotta Bohacseket, amint nedvesen fénylő gumiköpenyben, kezét a köpeny zsebébe mélyesztve, fejét vállai közé húzva, rövid, gyors léptekkel sietett a ház felé. Úgy festett, mintha tántorogna; a vihar épp szembe fújt vele, lépésenként kellett megdolgoznia, hogy előrejusson. Irma felugrott, az ajtóhoz szaladt, és elreteszelte. Aztán lehajolt, vállával nekidőlt a nagy, súlyos jégszekrénynek, amelyet egyébként talán meg sem bírt volna mozdítani, s az ajtó elé tolta. Elöl, a söntésben, az ajtó kulcsra járt, az már le volt zárva. Visszafutott az ablakhoz, s kinézett. Bohacsek abban a pillanatban fordult be a ház mögé. Húsz másodperc múlva az ajtó elé fog érni. Irma lekuporodott a földre, a tűzhely és a kredenc közé, behunyta szemét, s visszafojtotta lélegzetét. Nem sokáig kellett várnia. Kívülről lenyomták a kilincset. Bohacsek rögtön ököllel kezdte döngetni a vékony ajtót. - Irma, engedj be! - ordította. - Nem hallod, én vagyok, Bohacsek! A lány nem felelt. Újabb ökölcsapások reszkettették meg a vékony deszkaajtót. - Alszol, Irma? - ordította Bohacsek. - Nyisd ki az ajtót, eleget áztam már miattad! Minthogy bentről még mindig nem érkezett válasz, két kézzel kezdte verni az ajtót. Olyan féktelen vadsággal dörömbölt, hogy a sarokban guggoló lány befogta a füleit. Hol az öklével verte, hol a lábával rúgta az ajtót, s közben szakadaüanul kiabált. Aztán hirtelen elhallgatott, a dörömbölés is abbamaradt. Most elölről fogja megpróbálni, gondolta a lány, s reszkető kezével kitörölte a könnyeket a szeméből. Még jobban összehúzódott. A következő pillanatban egy súlyos tárgy vágódott az ablaknak, az üveg csörömpölve eltört, a cserepek szerteszéjjel repültek. Egy villanyos zseblámpa gyúlt ki, fénycsóvája lassan végigvándorolt a szobán, majd megállapodott a sarokban kuporgó lányon. - Tudtam, hogy itt vagy - mondta Bohacsek gúnyosan nevetve, s felsőtestével behajolt az ablakon. - Itt ugyan nem tudok bemászni hozzád, lelkem, mert ezen az egérlyukon nem férek át, de azt ajánlom, hogy most már hagyd abba a kacérkodást! Tízig számolok, addig pedig nyisd ki az ajtót, ha jót akarsz!