Déry Tibor: Különös árverés. Regények 1920–1942. Ein Fremder (Déry Archívum 4. Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, Budapest, 1999)

- Édes kis Irma, hova vigyem? - kérdezte csendesen. - Most még nem tudom hova vinni, de szeptemberben egészen biztosan ... - Most - súgta a lány - most! Szeptemberben már késő lesz! Jani nem értette. - Késő? ... Miért, Irma? - Nem visz el? - kérdezte a lány még egyszer. - Nem tudná valahogy nyélbe ütni? Ha az életünkről volna szó, akkor sem? - Hogyhogy az életünkről? - kérdezte Jani, s leesett állal bámult a lányra. Ez lefejtette karjait a nyakáról, s elfordult. - Csak tréfálok, Jani - mondta, s nevetett. - Tudja, ez a hőség az idegeimre megy. Hát persze, hogy nem tud elvinni szeptember előtt! Megfordult, s lassú léptekkel a ház felé indult. Jani egy ugrással mellette termett. - Mi baja van, Irma? - kérdezte, s a hangja rekedtté vált az aggodalomtól. -Magának valami baja van, amit elhallgat előttem. Mondja meg, ha valaki bántja, mert én azt úgy elintézem ... A lány újra nevetett. - Nem bánt engem senki - mondta -, csak egy kicsit bolond vagyok. Jöjjön, együnk meg együtt egy pohár hideg savanyútejet, attól biztos észre térek. Nem lehet kibírni ezt a meleget. Leültek a ház előtti lócára, s a széles szájú üvegből felváltva kanalazták az összeállt, síkos fényű tejet. Jani a szeme sarkából lopva figyelte a lány arcát. - Mit gondol, Jani - kérdezte ez -, holnapra ki fog derülni? Sötét volt felettük az ég, az embernek az volt az érzése, hogy ha felnyújtja a kezét, marokra foghatja a feje fölött ülő, villamossággal telített, vastag felhőket. A fák hallhatóan nyögtek a nyomasztó súly alatt. Odaát a Rómaiparton halványan csillogtak a fények, mintha fuldokolnának, a Duna hangtalanul, feketén hömpölygött medrében, csak szúnyogok táncoltak bomlott fürgeséggel, részegen zümmögve a holt tájékban. - Nem hiszem, hogy kiderül - mondta Jani. - Előbb muszáj, hogy egy rendes zivatar jöjjön! De az meg úgy késik, mint a fizetésemelés. - Szóval holnap nem lesznek kirándulók? - kérdezte Irma. Jani legyintett. - Azok biztos, hogy nem lesznek - mondta. - Bátran becsukhatná a boltot, s elmehetnénk moziba. Óbudán van a moziban egy jegyszedő nőismerősöm, az biztos beengedne. Elmenjünk? - Bizony, jó lenne - mondta Irma. - De most nem lehet! Majd szeptemberben, ugye, Jani? Most pedig aludni megyek! Mmd a két kezével megfogta Jani széles, keménycsontú arcát, magához vonta, és szenvedélyesen, hosszan szájon csókolta. A fiatal férfi valósággal